Ez egy véleménycikk.
De az nem jó, hogy a nagy szellemi fejlődés közepette elhagytuk azt, amiért mindezek születtek. Hogy minden ember szabadon élhessen. Szabadon gondolkozhasson, szabadon mondhassa ki a véleményét, szabadon gyakorolhassa és vállalhassa fel vallási, világnézeti meggyőződését.
Eretnekséget mondok, de valójában ez a helyzet a lengyel abortusz-szabályozás során kialakult vitában is. Az értelmiségi réteg megszakérti, hogy milyen maradi, “ultrakonzervatív” (mintha ez egyébként szitokszó lenne) dolog a magzati életre életként tekinteni. Mennyire középkori ez a gondolkozásmód, amit az igazi nyugati szellemi fejlődés már a nő önrendelkezési joga tartalmának lefektetésével és dogmatikai rendszerezésével (elnézést kérek a kedves Olvasótól a szakkifejezés használata miatt, pontosan azért szerepel itt, mert ezzel is szeretném érzékeltetni a vita a valódi élettől és az emberektől elrugaszkodott minőségét) meghaladott. És a nagy szakértelem közben nem vesz arról tudomást, hogy amit meghaladtak, az maga a vallás-, és véleményszabadság, és az, amit nemhogy meghaladni nem kéne, de minden szabadság és emberközpontú rendszer alapjává kellene tenni:
az emberi élet, akár a potenciális emberi élet védelme.
Mert ugye nem arról van szó, hogy most ilyen kormány van Lengyelországban hatalmon, és amikor a választók a mostani ellenzéket bízzák meg, majd ők másképp csinálják. És nem is arról, hogy orvosi, társadalmi, vagy akármilyen konszenzus lenne arról, hogy mikor kezdődik az emberi élet, aminek ők érvényt szereznek. Hanem adott egy tudományosan és társadalmilag is vitás kérdés, amit a szellemi fejlődés csúcsai önhatalmúlag, legitim kormányokat akár bedöntve, minden ellenvéleményt elnyomva, az egyházakat nyugdíjba (vagy méginkább halálba) küldve akarnak eldönteni. Mert ők a szellemi fejlődés maga.
Sok mindent lehetne ezzel a kérdéssel kapcsolatosan még leírni, de én most ennyit akartam mondani.