Bár semmilyen panasz nem érkezett a diákok részéről a bibliaolvasással kapcsolatban, az egyik ilyen alkalommal tanára azt mondta Gabriellenek, hogy
"ezt egyszerűen nem szabad",
elkobozta a könyvet, majd felhívta a szüleit, hogy tájékoztassa őket, a kislány nem hozhatja be újra Bibliáját az iskolába.
A szülők azonnal felkeresték egy alkotmányos jogokat védelmével foglalkozó amerikai szervezetet, az ACLJ-t.
A lépés után az iskola visszakozott, és kijelentette, a másodikos kislány az iskolán kívül olvashatja nyugodtan a Bibliáját, csak az épületen belül nem. A szülők azonban továbbra is elfogadhatatlannak találták a helyzetet.
Az ACLJ ezek után levélben fordult az intézményhez, melyben kiemelték azokat a konkrét eseteket, melyek során a múltban a diákoknak megengedték, hogy kifejezzék vallási nézeteiket, amennyiben az "anyagilag és lényegileg nem zavarja az iskolai munkát és fegyelmet". Hozzátették, Gabrielle esemében
a másodikos azon jogának korlátozása, hogy az udvaron vagy az iskolán belül Bibliát olvasson, nem megalapozott, hiszen semmilyen zavart nem okozott.
A levelet követően az iskola úgy döntött, teljesen visszavonja a tilalmat, és a kislány ismét nyugodtan beviheti Bibliáját az intézmény területére. A döntést a szervezet a vallásszabadság győzelmeként könyvelte el.
(CBN/Hetek)