Molnár-Kulcsár Johanna tanácsadó szakpszichológus azt tanácsolja a szülőknek, hogy az információkkal való elárasztás helyett inkább kérdezzünk: a gyerek mit hallott vagy látott aznap, hogyan érezte magát, amikor kiderült, hogy ki kell menni az iskolából. Mit mondott a tanár, miről beszélgettek a diáktársakkal. A szakember hangsúlyozza, hogy
minden érzés valid, ezért a gyermek bárhogyan is reagált, nem szabad elmarasztalni érte, még akkor sem, ha például nevetgélt, vagy látszólag nem vette komolyan a dolgot.
Ahogyan az is természetes egy ilyen helyzetben, ha a gyermek félt, megijedt, vagy esetleg el is sírta magát. Ilyenkor érdemes megnyugtatni, hogy hasonló helyzetben előfordul, hogy a felnőttek is bizony megijednek.
Fontosnak tartja azt is, hogy adjunk lehetőséget a gyermekeknek, hogy ha vannak kérdéseik, akkor bátran kérdezzenek. A válaszadásnál érdemes mindig az igazat mondani, természetesen minél egyszerűbben és a gyermek életkori szintjének megfelelően, de inkább a biztonságérzetét növelő tényezőket hangsúlyozva. Példát is hoz a szakpszichológus, idézem
„Reggel olyan levél érkezett, ami miatt biztonságosabbnak tűnt kimenni az iskolából, de aztán a rendőrök megnézték, és nem találtak bombát, vagy bármi más veszélyeset. Minden felnőtt azon igyekezett, hogy mindenki biztonságban legyen. Most biztonságban vagyunk, nincs veszély.”
Hozzáteszi, hogy ha valamire esetleg nem tudjuk a választ, azt is nyugodtan elmondhatjuk.
Másik lényeges szempont, hogy ha a szülő maga is megijedt, akkor érdemes a gyerekkel úgy és akkor beszélni, amikor viszont már ura az érzelmeinek, hogy semmiképp se ijessze meg a gyereket. Azzal még nincsen probléma, ha bevallja, hogy ő is félt, erről is lehet beszélgetni, hogy kinek mi segíthet ilyenkor erőt meríteni, megnyugodni. A szülő ekkor a gyermekét tanítja is a megküzdési stratégiára, amelyre nagy szüksége lehet. Az érzelemszabályozása ugyanis a gyermeknek is mintát adhat.
Ha adott esetben, a gyereken nem látunk semmit, vagy nem nagyon akar beszélgetni a dologról, akkor kínáljuk fel a lehetőséget, de ne erőltessük a témát. Lehet, hogy valakit tényleg egyáltalán nem érint meg egy ilyen eset, másokon pedig csak később jelentkezhetnek a jelei, hogy megviselték a történtek: az intenzív szorongás, félelem, alvás-, és evésproblémák például ilyenek lehetnek. Vagy az is, ha átmenetileg jobban keresik a szülő közelségét, igénylik a megnyugtatást. Ez ilyenkor teljesen természetes, viszont ha hosszabb idő után is funkcióromlást eredményező szinten jelentkeznének a tünetek, akkor azzal már mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni.
Egyházi Zsófia, iskolapszichológus szintén azt hangsúlyozza, hogy a lehető legfontosabb, ha a szülő teljesen érthető módon, de szorong, és ő sem érti, mi történt, akkor fontos, hogy ezt először is magában rendezze. Tudatosítsa először, hogy biztonságban van ő is, és a családja is, a rendőrség pedig végzi a munkáját. Törekedjen rá, hogy a félelmeit és szorongását semmiképpen se adja át, ne mutassa a gyermekének, ne előtte sírjon, ne verbalizálja az aggodalmait. Hiszen
csak úgy tud biztonságot nyújtani, a jelenléte úgy tud megnyugtató lenni gyermeke számára, hogy ha nem a félelem és a kétségbeesés tükröződik az arcán, megnyilvánulásaiban.
Érdemes kérdezni a gyermeket, mert ilyenkor sokszor rémhírek terjednek a kortársak között, olyanok, amelyeknek semmi valóságalapja nincsen. Gyakran a képzelőerejük is kiszínezi a valóságot. Érdemes ilyenkor tisztázni vele azt, hogy mi történt valójában, csak a puszta tényeket, képzeletek, elméletek és találgatások nélkül.
Fontos, hogy őszintén beszéljünk a gyermekeinkkel, mert ha megérzi és észreveszi, hogy valamit igyekszünk megszépíteni, elbagatellizálni, vagy eltitkolni, akkor a szorongása és kétségbeesése még fokozódhat is. Mondjuk el, amit tudunk: valakik megpróbáltak ráijeszteni Magyarországon az iskolákra, de nem történt semmi, egy iskola sem robbant fel, egy gyerek sem sérült meg. Az intézmények átvizsgálása során sem találtak semmit. Sehol nem találtak bombát, vagy robbanószerkezetet.
Segíthet az is, ha elmondjuk, hogy a következő időszakban minden a megszokott rendben halad majd, beszélhetünk így a következő napról is. Melyik lesz az első óra? Mi volt a házi feladat? Bepakolta már a felszerelését?
Fontos ilyenkor a gyakorlati teendők, a mindennapi, megszokott ritmus, feladatok felé terelni a figyelmüket.
A megszokott ütem tartása, kiszámítható jellege révén segíthet a biztonságérzet növelésében.
Az iskolapszichológus is megemlíti, hogy előfordulhat, hogy a gyermek nem veszi komolyan, ami történt, ez megküzdési technika is lehet: távol tartja magától a félelemkeltő eseményt, mert olyan súlyos érzelmi terhet jelent a számára, amit amúgy nem tudna kezelni. Az is elképzelhető, hogy nem fogja fel a helyzet súlyosságát. A maihoz hasonló szokatlan események, össze tudják zavarni az érzelmeket, ilyenkor egyszerre kavarodhatnak az érzelmek: a vidámság, viccelődés nem jelenti biztosan azt, hogy nem szorong. Akkor is, ha nem mutatja ki: dolgozhat benne mindaz, amit átélt, esetleg már az interneten is találkozhatott az információkkal, amikről beszélgetett is a barátaival. A helyzet otthoni átbeszélése viszont minden esetben segíthet tisztázni az érzelmeket és leülepíteni a nap eseményeit.
Mikecz Ráchel pszichológus hangsúlyozza, hogy a higgadt, biztonságot sugárzó beszélgetés azért fontos, mert a gyermek számára mi magunk vagyunk a biztonság elsődleges forrásai, így nagy valószínűséggel, ha rajtunk látják, hogy bár komolyan vesszük a történteket, mégis higgadtságunkat megőrizve tudunk erről beszélni, akkor az ő félelmeik is csökkenni fognak. Fontos hangsúlyozni, hogy
ki mindenki dolgozik azon, hogy minket megvédjen: rendőrök, katonák, sokan mások – akik mind nagyon jól tudják, hogy ilyenkor mit kell tenni.
A gyermek számára a nyugtalanság esetén sokszor a puszta fizikai közelség is megoldást tud jelenteni: öleljük meg, töltsünk vele időt, ha szükséges, tereljük el a figyelmét. A támadók célja vélhetően a megfélemlítés volt, a fenyegető levél szövege éppen ezt akarja előidézni: ennek a tartalmát, ha még nem látta – nem érdemes megismertetni vele. Inkább arról érdemes velük beszélgetni, amit hallottak, tudnak, ahogyan ők látják ezt a helyzetet.
Viszont a pszichológus nyomatékosítja, hogy ha hosszabb távon a szorongás nem múlik el, akkor
érdemes bátran és bizalommal segítséget kérni a szakemberektől.
