Ezzel magyarázta visszalépését Joe Biden
Generációváltás, egység és demokráciavédelem is szerepeltek az okok között
Ezzel magyarázta visszalépését Joe Biden

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 07. 25.
A visszalépéséhez vezető, elmúlt hetekben történtekkel kapcsolatban Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében kijelentette, világossá vált számára, hogy egységre van szükség a pártjában. Hangsúlyozta, hogy a második elnöki ciklusra is voltak tervei, de megfogalmazása szerint semmi, a személyes ambíció sem lehet fontosabb a demokrácia megmentésénél.

"Úgy döntöttem, hogy

az előrelépés legjobb módja, ha átadom a fáklyát a fiatalabb generációnak, és ez a legjobb módja a nemzet egyesítésének"

- fogalmazott az elnök a mintegy tízperces, az országos televíziókban is közvetített megszólalásában.

Biden ismét támogatásáról biztosította alelnökét, Kamala Harrist mint elnökjelöltet, akit tapasztaltnak, keménynek és a posztra alkalmasnak nevezett.

Amerika határvonal előtt áll. A most meghozott döntések meghatározók lesznek az amerikai nemzet és a világ számára egyaránt a következő évtizedekben - hangoztatta.

Biden közölte, hogy az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani. Tervei között említett gazdasági intézkedéseket, többi között a gyógyszerek elérhetőségének javítását, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szélesítését, valamint klímapolitikai lépéseket és a szövetségi Legfelsőbb Bíróság reformját.

Hangoztatta, hogy továbbra is nemzetközi összefogást szorgalmaz "Putyin megállítására", és a NATO-ban elért egység mintájára hasonlót szeretne létrehozni a csendes-óceáni térségben is a szövetségesekkel. Hozzátette, hogy

tovább dolgozik a gázai háború lezárásán, ami a közel-keleti stabilitásnak is feltétele.

Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye politikai erőszaknak, vagy az erőszak bármely más formájának.

(MTI/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!