CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
A Pew Research megállapította, hogy egyfelől a válaszadók többsége úgy érzi, közel áll azokhoz az emberekhez, akik a hazájában és a helyi közösségében élnek, abban viszont a válaszadók megosztottabbak voltak, hogy mennyire kötődnek más emberekhez a világ más részein.
Utóbbi kérdés terén egészen figyelemreméltók Magyarország adatai: az emberek 61 százaléka mondta azt, hogy közel állnak hozzá a világ más részein élő emberek. Viszonyításképpen Németországban 52, Franciaországban 53 százalék adta ezt a választ, amit azt jelenti, hogy ezeken a helyeken az emberek fele érez így. Érdekes módon Amerikában ez az arány 35 százalék.
Ebben a vonatkozásban hazánkhoz legközelebb az Egyesült Királyság áll, ahol 63 százalék volt ez a szám.
A legmagasabb arány Európán belül egyébként a mediterrán államokban, így a görögöknél (72 százalék), a spanyoloknál (73 százalék) az olaszoknál (78 százalék) volt, illetve rajtuk kívül a hollandoknál (77 százalék).
Ami az országok nemzetközi szerepvállalását illeti, érdekes tendencia, hogy a számos országban a baloldali meggyőződésű válaszadók nagyobb arányban felették azt, hogy szerintük az a jó az országuk jövője szempontjából, ha fokozza aktivitását a nemzetközi színtéren. Magyaroroszágon ez az arány jobboldalon 29 százalék, míg a baloldalon 46 százalék, ami lényegében fedi a nemzetközi trendeket.
Mint a kutatók írják, Amerikában 3.576 felnőttet kerestek fel a kérdésekkel, míg az Egyesült Államokon kívüli országok esetében összesen 27.285 felnőtt kérdeztek meg 2023. február 20. és május 22. között.
Közlik továbbá, hogy Kanadában, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Olaszországban, Japánban, Hollandiában, Dél-Koreában, Spanyolországban, Svédországban, Németországban és az Egyesült Királyságban minden felmérést telefonon végeztek. Ezzel szemben Magyarországon, Lengyelországban, Indiában, Indonéziában, Indonéziában, Izraelben, Kenyában, Nigériában, Dél-Afrikában, Argentínában, Brazíliában és Mexikóban a felméréseket személyesen végezték.
(Pew / Hetek)