„FELTÁMADT!” – Trump meglepően személyes húsvéti üzenetet tett közzé
Nem a szokásos sablonszöveg
„FELTÁMADT!” – Trump meglepően személyes húsvéti üzenetet tett közzé

Korábbi felvétel ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2025. 04. 15.
Donald Trump amerikai elnök virágvasárnap megosztott bejegyzésében, valamint a Fehér Ház hivatalos oldalán közzétett üzeneteiben nem egy tipikus, "kötelező", hivatalos kormányzati nyilatkozatot fogalmazott meg, hanem meglepően személyes hangvétellel és a keresztények által használt nyelvezettel szól az emberekhez.

A Fehér Ház oldalán olvasható közleményben úgy fogalmaz, hogy „Ezen a szent héten Melania és én együtt imádkozunk a keresztényekkel, akik Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus keresztre feszítését és feltámadását ünneplik – (Ő) Isten élő Fia, aki legyőzte a halált, megszabadított minket a bűntől, és kinyitotta a menny kapuját az egész emberiség számára”.

Hozzátette, hogy ez a hét a keresztények számára az elmélkedés ideje, hogy megemlékezzenek Jézus keresztre feszítéséről - és hogy felkészítsék szívüket, elméjüket és lelküket Jézus halálból való feltámadására. „Az Ő szenvedése által van megváltásunk.  Az Ő halála által bocsánatot nyernek bűneink.  Feltámadása révén pedig reményünk van az örök életre.  Húsvét reggelén a követ elgördítették, a sír üres (volt), és a világosság győzedelmeskedett a sötétség felett - jelezve, hogy nem a halálé az utolsó szó” – folytatja a közlemény. Közösségimédia-oldalán azt is írta ehhez kapcsolódóan Trump, hogy Jézus dicsőséges feltámadását ünnepeljük húsvétkor, és

„hirdetjük, ahogy a keresztények közel 2000 éve teszik: FELTÁMADT!.”

.
Forrás: Truth Social / @realDonaldTrump

„Ezen a nagyhéten kormányom megújítja azon ígéretét, hogy megvédi a keresztény hitet iskoláinkban, a hadseregben, a munkahelyeken, a kórházakban és a kormányzati csarnokokban.  Soha nem fogunk meginogni a vallásszabadság védelmezésében, az élet méltóságának fenntartásában és Isten védelmézésében a közéletünkben” - fogalmaz a Fehér Ház oldalán.

A Truth Social felületén végül kifejezte, hogy Amerikának mint hívők nemzetének szüksége van Isten segítéségére, és Őáltala újra naggyá teszik majd az országot. Végezetül pedig boldog húsvétot kívánt.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!