A Scotland Yard vasárnap esti tájékoztatásában közölte: a Palestine Action nevű csoport aktivistái a hatósági gyanú szerint azt tervezték, hogy hétfő reggel megrongálják a tőzsde épületét, és oda is láncolják magukat a bejárathoz, azzal a céllal, hogy a tőzsde ne tudjon kinyitni a kereskedés kezdetére.
A londoni rendőrség beszámolója szerint az őrizetbe vételekhez vezető vizsgálat azután kezdődött, hogy a Daily Express című brit napilap információkat adott át a hatóságoknak a készülő akcióról.
A Palestine Action aktivistáit - három férfit és három nőt - Londonban, Brightonban és Liverpoolban vették őrizetbe rongálás előkészületének gyanújával.
Sian Thomas detektív-főfelügyelő nagy jelentőségűnek nevezte a gyanúsítottak őrizetbe vételét. Hangsúlyozta: a rendőrség gyanúja szerint a csoport "felfordulást és károkat okozó mutatványra" készült, amelynek komoly következményei lehettek volna, ha sikerül végrehajtani. A nyomozótiszt köszönetet mondott a Daily Expressnek, amiért a lap átadta a saját oknyomozó munkájából eredő információkat.
A rendőrfelügyelő hangsúlyozta ugyanakkor: a londoni tőzsdénél tervezett akció a hét egészére kiterjedő akciósorozat terveinek csak egy része lett volna.
A Scotland Yard éppen ezért kapcsolatban áll a londoni City pénzügyi központjának különálló rendőrségével és országszerte más rendőrkapitányságokkal is, annak biztosítására, hogy megfelelő erőforrások álljanak rendelkezésre, ha a következő napokban bármiféle rendzavarás történne - fogalmazott vasárnapi közleményében a Scotland Yard vezető nyomozója.
A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét.
(MTI / Hetek)