Az elmúlt hetekben Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő volt az egyik leghangosabb képviselője annak a narratívának, ami a capitolium január eleji ostromát terrortámadásnak és egyenesen puccsnak minősítette. Képviselőtársaival együtt a párt balszéléhez tartozó politikus igyekezett még a szükségesnél jobban is túldramatizálni a történteket, felkelésre való belbujtással vádolva republikánus képviselőtársait. A több platformon is előadott menekülés, bújkálás és rettegés történetéről azonban a minap kiderült, hogy több mint alaptalan, hiszen Ocasio-Cortez nem is tartózkodott a megostromlott épületben a támadás idején. A képviselő konkrétan a szemközti épületben levő irodájába zárkózott be, az ajtaján "dörömbölő" "támadó" valójában egy segítőkész biztonsági őr volt.
A történetben szereplő iroda a nagyobb capitoliumi komplexum egyik épületében, de nem magában a kupolás képviselőháznak és szenátusnak otthont adó Capitoliumban helyezkedik el, amit a választási eredményeket hitelesítő ülés félbeszakításával még január elején ostromoltak meg a rendőrökkel dulakodó tüntetők.
A képviselőnő irodája az úgynevezett Cannon épületben található, amely földalatti alagutakkal kapcsolódik a Capitoliumhoz, így szükség esetén egy rövid sétával is elérhető a kupolás főépülettől. Ez volt az egyik épület, ahol a személyzetet evakuálták, miután a rendőrség csőbombákat és Molotov-koktélokat talált a közelben.
Az incidenst elmesélő videójában Ocasio-Cortez egyenesen úgy fogalmazott: "Nem tudtam, hogy sikerül-e megélnem a nap végét."
A demokrata képviselő egyébként azzal vádolta meg Ted Cruz texasi republikánus szenátort, hogy majdnem "meggyilkolta", mivel szerinte Cruz és társai a választásokkal kapcsolatos retorikája bújtotta fel a tüntetőket a támadásra.
"Elmondhatom, hogy volt egy nagyon húzós pillanat, amikor azt hittem meg fogok halni"
- meséli irodájában szerzett élményeit januári videójában Ocasio-Cortez. Holott az élete egyáltalán nem volt veszélyben, támadók nem is voltak az épületben, egy rendőr akart neki segíteni.
.@AOC describes a Capitol Police officer bursting into her office, says his presence “didn’t feel right” and that he was looking at her “in all of this anger and hostility.” Her staffer reportedly wondered if he would have to fight the officer. pic.twitter.com/LCj2JmmFP6
— Mary Margaret Olohan (@MaryMargOlohan) February 2, 2021
Az érzelemdús visszaemlékezésben szó esik arról is, hogyan rejtőzött el a mosdó ajtaja mögött, amikor meghallotta, hogy egy rendőrtiszt igyekszik "betörni" irodájába, hiszen, saját bevallása szerint, akkor még nem volt világos számára, hogy a törvény szolgájáról van szó.
"Azt hittem meg fogok halni, soha nem voltam még ilyen csendes egész életemben."
A kongresszusi képviselőnő szerint a rendőr "hatalmas haraggal és ellenségességgel" nézett rá (!), és valahogy "nem állt össze a kép" (!!). Azt is sérelmezte, hogy a férfinek nem volt társa (!!!) és nem ordította azt, hogy "capitoliumi rendőrség, capitoliumi rendőrség" (!!!!).
Arra Nancy Mace republikánus képviselő mutatottrá egyik tweetjében, hogy az ő saját irodája rendkívül közel fekszik a demokrata képviselőnő irodájához, és a folyosót egyáltalán nem rohamozták meg. A leleplezést követően számos republikánus politikus kérte számon Ocasio-Cortezen a manipulatív, elferdített és "hazug" történetet, a demokrata képviselő azonban kijelentette, méltatlannak és manipulatívnak érzi a vádakat, hiszen"nem csak a kupolát támadták meg".
.@AOC made clear she didn’t know who was at her door. Breathless attempts by media to fan fictitious news flames are dangerous.
— Rep. Nancy Mace (@RepNancyMace) February 2, 2021
My office is 2 doors down. Insurrectionists never stormed our hallway. Egregious doesn’t even begin to cover it. Is there nothing MSM won’t politicize? pic.twitter.com/Tl1GiPSOft
Egy másik tweetben azt írta: "Az emberek megpróbáltak behatolni az irodaépületeinkbe - ezért kellett kiürítenünk őket. A támadók szándéka és a nyilvánosan elérhető kommunikáció megmutatja, hogyan próbálták meg egymással megosztani a különböző helyinformációkat, hogy rátaláljanak a képviselőkre és fizikailag is bátsák őket."
A Fox News szerint nem világos, hogy mire alapozva állítja ezt a képviselő, és milyen bizonyítékai vannak, irodája sem válaszolt az ezt firtató kérdéseikre.
A beszámolóját kétségbe vonóknak a kongresszusi képviselő így üzent:
"Minden trauma-túlélőnek, aki aggódik, hogy hisznek-e neki, vagy nem eléggé volt rossz a helyzete, esetleg attól fél, hogy manipulatívnak bélyegzik majd az igazság megosztásáért. Megértem és szeretem önöket."
(Fox News/Hetek)