Hamasz-ügynökök Magyarországon? Reagált a TEK a Hetek megkeresésére
Felkészültek rá, hogy haladéktalanul megtegyék a szükséges intézkedéseket veszély esetén
Hamasz-ügynökök Magyarországon? Reagált a TEK a Hetek megkeresésére

Forrás: Hetek

2023. 12. 08.
Lapunk megkeresésére a Terrorelhárítási Központ (TEK) elárulta, jelent-e hazánkra nézve bármilyen fenyegetést a Hamasz, amire az izraeli Diaszpóraügyi Minisztérium is figyelmeztette Magyarországot, illetve több európai államot.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Izrael állam figyelmeztető leveléről itt olvashatnak részletesebben.

A Terrorelhárítási Központ a terrorveszély kérdése kapcsán közölte, hogy az állandó tagok és meghívottak részvételével október 17-én teljes ülést tartott a Terrorellenes Koordinációs Bizottság (TKB), miután a TEK főigazgatója, Hajdu János r. altábornagy az október 7-én Izraelt ért támadás, valamint a magányos elkövetők által Európában végrehajtott terrorcselekmények miatt tanácskozást kezdeményezett.

A bizottság álláspontja szerint - a rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében beszerzett, a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján - nem indokolt a 2016. március 29-e óta Magyarország területén hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása, így annak hatályban tartására tett javaslatot a belügyminiszternek” – közölték.

Levelükben arra is kitértek, hogy a rendvédelmi és a partnerszolgálati együttműködésben az információk cseréje folyamatos, az információkat a TEK folyamatosan összegzi, elemzi és értékeli. Kiemelték, hogy a magyar embereket közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ továbbra sincs a hatóságok birtokában, a TEK azonban felkészült arra, hogy bármely, a lakosság biztonságát veszélyeztető információ felmerülése esetén haladéktalanul megtegye a szükséges intézkedéseket.

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!