Ahogy arról a napokban beszámoltunk, az egyre fokozódó vita arra vezethető vissza, hogy az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy, a médiapiacot szabályozó kódex bevezetését, amely rákényszerítené elsősorban a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, vagy különben pénzbírsággal sújtják.
A Facebook közleményében azt írta: "A javasolt törvény alapvetően félreértette a platformunk és a hírtartalmakat megosztó kiadók közötti kapcsolatrendszert". Fogalmazása szerint a törvény szigorú választás elé állítja:
megfeleljen egy olyan médiaszabályozási törvénynek, amely figyelmen kívül hagyja az említett "kapcsolatrendszerből fakadó tényeket", vagy szüntesse be a hírtartalmak engedélyezését ausztráliai szolgáltatásaiban. "Nehéz szívvel ez utóbbit választjuk" - áll a közleményben.
A következő hónapokban benyújtandó hasonló jogszabályok kidolgozásáért felelős kanadai örökségvédelmi miniszter, Steven Guilbeault elítélte a Facebook fellépését, és határozottan kijelentette, ez nem fogja elrettenteni Ottawát.
"Kanada az élen jár ebben a csatában ... valóban a világelsők közé tartozunk, akik meglépik ezt"
- mondta újságíróknak.
Tavaly a kanadai médiacégek a piac potenciális bedőlésére figyelmeztettek, amennyiben a kormány nem lép valamit az ügyben. Az ausztrál-módszer átvétele véleményük szerint 620 millió kanadai dollár pluszbevétellel segítené őket, ellenkező esetben 700 nyomtatott lapnál dolgozó újságíró veszítené el az állását a 3100-ból.
“Azon dolgozunk, hogy meglássuk, melyik modell a legmegfelelőbb," - jelentette ki, hozzátéve, hogy a múlt héten tárgyalt francia, ausztrál, német és finn kollégáival arról, hogyan érhetnének el fair kompenzációt az online tartalmakért.
“Gyanítom, hogy hamarosan további 10-15 ország fogad majd el hasonló szabályokat...vajon a Facebook Németországgal és Franciaországgal is megszakítja a kapcsolatokat?"
A miniszter szerint egy ponton túl a Facebook válaszlépései fenntarthatatlanok lesznek.
A napokban a Facebook a Hetek egyik tradicionális házasságot ábrázoló címlapjának értékesítését, és magának az előfizetésnek az elérhetőségét is letiltotta a Bolt funkciójában, mivel a hirdetés "nemiségre utaló módon pozicionál terméket".
(Reuters/Hetek)