Holokauszttúlélők képeit idézik a Hamász által szabadon bocsátott túszok
Trump elnök szerint van olyan pont, ahol már "elveszítik a türelmüket" a terrorszervezettel kapcsolatosan
Holokauszttúlélők képeit idézik a Hamász által szabadon bocsátott túszok

X/Israeli Foreign Ministry

2025. 02. 10.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet átadta további három izraeli túszát a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a napokban olyan borzalmas egészségügyi állapotban, melyet izraeli orvosok és Donald Trump elnök is a koncentrációs táborok lakóinak állapotához hasonlított. 

A túszok átadásának előzménye, hogy a Gázai övezet középső részén, Dír al-Balah helységben a Hamász felállított egy színpadot, ahol a három túsznak kérdéseket tettek fel, amelyekre kimerítően válaszolniuk kellett.

A Hamász Eli Sarabit, Or Levyt és Ohad Ben Amit is a 2023. október 7-i terrortámadása alkalmával hurcolta el Izraelből a Gázai övezetbe.

A színpadon látható volt, hogy mindegyik túsz brutálisan lesoványodott. Or Levy alig tudott állni a lábán, a színpadról a Hamász két fegyverese támogatta el a vöröskereszt járművéhez.

A kiszabadult túszokat az izraeli hadsereg (IDF) csapatai szállítják el a Gázai övezetből a Reim helység melletti katonai támaszponton kialakított fogadóközpontba, ahol először felmérik testi-lelki állapotukat, és találkoznak családtagjaikkal. Onnan helikoptereken az Izrael középső részén lévő Ichilov, illetve Síba kórházakba vitték őket általános kivizsgálásra.

A Gázából szombat reggel kiszabadult három túsz „súlyos alultápláltságban” szenved, és 491 napos fogságuk alatt jelentősen csökkent a testsúlyuk - közölte az egészségügyi minisztérium szombat este, a kiszabadulásukat követő órákban végzett első orvosi vizsgálatok után.

„Nehéz jelenetek ezek”

- mondta Dr. Hagar Mizrahi, az egészségügyi minisztérium képviselője egy sajtótájékoztatón a tel-avivi Ichilov kórházból, ahol a kiszabadult túszok közül ketten megkezdték felépülésüket.

Donald Trump amerikai elnök szintén megdöbbenésének adott hangot a szabadon engedett túszok állapotával kapcsolatosan. Az Air Force One fedélzetén a New Orleans-i Super Bowlra tartva kijelentette, hogy a három férfi olyannyira szörnyű állapotban van, lesoványodva, hogy

"úgy néznek ki, mint a holokauszttúlélők sok évvel ezelőtt."

"Egy bizonyos ponton elveszítjük a türelmünket" a Hamasz felé, figyelmeztetett. "A túszok úgy néznek, ki, mint akik egy hónapja nem ettek semmit. Erre nincsen magyarázat. Nem tudom meddig tűrjük még ezt."

Az 53 éves Eli Sarabit otthonából, Beeri kibucból rabolták el testvérével, Joszival együtt. Eli Sarabi feleségét, valamint 13 és 16 éves lányukat meggyilkolták a 2023. október 7-i terrortámadásban. A testvér már a fogságban életét vesztette az izraeli légierő egyik légitámadásában, és holtteste továbbra is a Hamásznál van.

Az 56 éves Ohad Ben Amit is Beeri kibucból rabolták el feleségével együtt, de az asszonyt már az Izrael és a Hamász közötti első megállapodás keretében, 2023 novemberében szabadon engedték. A 34 éves Or Levit, a Tel-Aviv melletti Givatajim lakosát a Nova zenei fesztivál helyszínéről rabolták el, ahol feleségével, Einavval együtt volt. Az asszonyt a helyszínen meggyilkolták a terroristák.

Az izraeli büntetés-végrehajtás bejelentette, hogy felkészült annak a 183 palesztin bebörtönzöttnek a szabadon bocsátására, akit a most kiszabadult három izraeli túszért cserébe engednek el. A 183-ból 18-an életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltötték. 

(MTI/Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!