MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
„Kémleltem a földet, hogy tüskéket és sima kavicsokat keressek, és egyszer csak felkaptam egy érdekes követ. Megmutattam anyámnak, aki azt mondta, hogy ez csak egy közönséges kő vagy gyöngyszem. De aztán megláttam rajta egy díszítést, és makacsul ragaszkodtam hozzá, hogy ez több annál, ezért rá is kerestünk a neten” - magyarázta.
„Ott több olyan kőről láttunk fotókat, amelyek hasonlítottak ahhoz, amit találtunk, és rájöttünk, hogy ez valami különlegesség, és azonnal felhívtuk a Régészeti Hatóságot”
– tette hozzá. A leletet Dr. Yitzhak Paz, a hatóság bronzkorban jártas szakértője vizsgálta meg.
Szerinte a lelet az egyiptomi Újbirodalom időszakából származik, körülbelül 3500 évvel ezelőttről, és két skorpió látható rajta. Dr. Paz szerint akkoriban „a skorpiószimbólum az egyiptomi Szelket istennőt jelképezte, akit többek között a terhes anyák védelmezőjeként tiszteltek. Az amulett másik dísze a nefer szimbólum, amely egyiptomi nyelven azt jelenti, hogy „jó” vagy „kiválasztott”. Van rajta egy másik szimbólum is, amely úgy néz ki, mint egy királyi bot”.
Ami pedig a bogárformát illeti, a szkarabeuszt az ókori egyiptomiak szent állatnak tartották, és az új élet szimbóluma volt számukra, mivel trágyagolyókat készített, amibe a tojásait is rakta, hogy aztán új élet, az utódai keljenek ki belőle. Ez szolgált tehát a formatervezés alapjául az egyiptomi mesterembereknek.