Szemtanúk szerint maszkos alakok jelentek meg a zsinagógánál, akik gyúlékony anyagot locsoltak szét az épületben, amit aztán meggyújtották.
Néhány hívő az épületben tartózkodott a tűz idején, akik elmondták, hogy dörömbölést hallottak, mielőtt láttak volna, hogy egy ablakot betörnek az elkövetők.
„Az egész dolog elég gyorsan elszabadult”
- mondta a The Age című lapnak Benjamin Klein, a zsinagóga igazgatótanácsának tagja, aki szemtanúkkal beszélt.
Anthony Albanese miniszterelnök „egyértelműen terrorizmusnak” nevezte az incidenst, ugyanakkor elismerte, hogy a rendőrségnek erről még döntenie kell. Megjegyzését „személyes véleménynek” nevezte.
A rendőrség közlése szerint nincs bizonyíték arra, hogy az elkövetők további antiszemita támadásokat terveznének, de megerősítették a rendőri jelenlétet azokon a helyeken, ahol nagy számban élnek és jöhetnek össze zsidó személyek. Arra is kitértek, hogy „hírszerzési információk” alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az incidenst feltételezett terrortámadásként kell kezelni.
Shane Patton rendőrfőnök elmondta, hogy a rendőrségnek a tűz előtt nem volt olyan információja, amely arra utalt volna, hogy gyújtogatásra készülnek. Részleteket azonban nem közölt a nyomozásról, amely jelenleg is folyik.
A zsidó közösség vezetői is megszólaltak és közölték, hogy a támadás az antiszemitizmus közelmúltbeli, dokumentált erősödésének jele Ausztráliában, és az eset felerősítette az erőszakkal kapcsolatos félelmeket.
(BBC / Hetek)