A vitában két párt volt, az egyiket Polükratész epheszoszi püspök vezette és ők azt vallották, hogy a húsvétot Niszán hónap 14-én kell ünnepelni, egy napon a zsidó Pészach ünneppel, függetlenül attól, hogy ez vasárnapra esik-e vagy sem. Ezen oldalon állt a kis-ázsiai egyházak nagyrésze.

Velük szemben állt az I. Viktor római püspök által vezetett oldal, akik azt vallották, hogy mindenképpen vasárnapra kell esnie a húsvét ünnepének, hiszen a vasárnap az „Úr napja”, és nem kell egy napon ünnepelni a zsidókkal.

Azokat, akik Niszán 14-ét tekintették a húsvét dátumának, a quartodecimanus névvel illették, ami lényegében annyit jelent, hogy „tizennégyesek” (quarta decima=14). Maga Euszebiosz is beszámol a húsvét vitáról Egyháztörténetében, sőt, Polükratész I. Viktorhoz intézett levelét is idézi. Anicetus római püspök (ur. 157-168), aki I. Viktor egyik elődje volt, már tárgyalt Polükarposz szmirnai püspökkel ebben a kérdésben, azonban nem tudtak megegyezni, ennek ellenére baráti egyet nem értésben váltak el.

I. Viktor azonban nem volt ilyen engedékeny és zsinatot hívott össze Rómában 195/196 körül, ahol kimondta, hogy

a húsvét helyes ünneplése az a római szokás szerinti ünneplés és aki ennek ellentmond, az nem tekinthető katolikus (katholikosz=egyetemes) kereszténynek.

Az epheszoszi zsinaton azonban a kis-ázsiai egyházak kimondták, hogy ők az apostoli hagyomány szerint járnak el és ezért nem tekintik érvényesnek a római zsinat határozatát.

I. Viktor erre kiközösítette a kis-ázsiai egyházakat, ez azonban még a saját térfelén is nagy aggodalmat okozott, a források szerint maga a híres apologéta, Irenaeus püspök is óvta Viktort az elhamarkodott döntéstől, aki végül visszakozni kényszerült.

Ezen visszakozás ellenére később I. Viktor nézete vált uralkodóvá az egyházon belül, bár még a IX. században is voltak, akik Niszán 14-én ünnepelték a húsvétot, de már csak nagyon kevesen. Ráadásul azért is érdekes ez a vita, mert a római püspök egy dogmatikai kérdésben kívánt az egész egyetemes egyházra érvényes döntést hozni, ami már jelezte, hogy a római püspök a hatalmát bizony a teljes egyház fölé ki akarja terjeszteni.  

Polükratész levele

Kis plusz érdekességként szeretném közölni Polükratész fent említett levelét, amelyet I. Viktorhoz küldött: 

„Mi tehát sértetlenül ünnepeljük a napot, semmit sem teszünk hozzá vagy veszünk el belőle.

Hiszen Ázsiában nagy világítók szunnyadtak el, akik fel fognak támadni az Úr eljövetelének napján, mikor eljön dicsőséggel a mennyekből, és újra életre kelti az összes szentet: Fülöpöt, a tizenkét apostol közül az egyiket, aki Hierapoliszban hunyt el két, szüzességben megöregedett lányával együtt, egy másik leánya pedig, aki a Szentlélekben élt, Efezusban nyugszik, aztán Jánost is, aki az Úr keblén nyugodott, az arany táblát viselő pap, vértanú és tanító volt: ő Efezusban hunyt el aztán Szmirnai Polükarposzt, a püspököt és vértanút, és Thraszeaszt, az eumeneiai püspököt és vértanút, aki Szmirnában hunyt el.

Kell még beszélni Szagarisz püspökről és vértanúról, aki Laodikeiában hunyt el, aztán a boldog Papirioszról és az eunuch Melitónról, aki egészen a Szentlélekben élt, és Szárdeszben fekszik várva a mennyekből bekövetkező látogatást, amikor fel fog támadni a halottak közül?

Mindezek a húsvét (holdjának) tizennegyedik napját tartották meg az evangélium szerint, semmilyen kihágást sem követtek el, hanem a hit szabályát követték.

Még én is, Polükratész, aki mindnyájatok között a legkisebb vagyok, én is családom tagjainak hagyománya szerint élek, akik közül egyeseket követtem.

Hét rokonom volt püspök, és én vagyok a nyolcadik, és mindig azt a napot ülték meg rokonaim, amikor a nép megtartóztatta magát a kovászos kenyértől. Én tehát, testvérek, hatvanöt évet éltem az Úrban, kapcsolatban álltam az egész földkerekségről származott testvérekkel,

átolvastam az egész Szentírást, így nem ijedek meg azoktól, akik fenyegetnek, hiszen akik nálam nagyobbak, azok mondták: »Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek«.”

(lásd Euszebiosz egyháztörténete V, 24.; ford. Baán István)