Idegen nőket fotózgatnak az utcán férfiak, hogy aztán átbeszéljék online, mit művelnének velük
Idegen nőket fotózgatnak az utcán férfiak, hogy aztán átbeszéljék online, mit művelnének velük

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 08. 23.
Idegen nőket fényképeznek le az utcán akár fényes nappal férfiak, akik ezeket a fotókat feltöltik egy erre a célra létrehozott webes felületre, ahol aztán nyilvánosan és egészen sokkoló stílusban beszélik ki, hogy miként kínoznák és ölnék meg a kiszemelt személyeket.

Fontos kiemelni, hogy nem csupán egy tőlünk távol eső országban zajlik mindez, hanem vélhetően hazánkban is, hiszen – mint arra videójában Tóth Bettina vlogger is felhívta a figyelmet - ennek az oldalnak magyar felhasználói is vannak.

Az oldalon az egyik posztban például azt lehet olvasni, ahogy egy férfi leírja, hogyan is találkozott egy pánt nélküli felsős nővel, akit elkezdett követni, s pár mondattal később már azt írja le, hogyan tartana kést a kiszemelt személy torkához. Mindezt azzal magyarázta a felhasználó, hogy szerinte a nő a puszta létével kiprovokálja azt, hogy egy férfi így bánjon vele.

Tóth szerint ez egy rendszerszintű probléma, ami már régóta jelen van a társadalomban, csak az a különbség, hogy most már az online területeken is lehet találni ehhez platformot.

„Nekem is volt olyan tapasztalatom, hogy követett egy férfi és éppenséggel hosszú farmerben és garbóban voltam, tehát nem ez (vagyis a ruha) fog számítani”

– fogalmazott. A weboldalra feltöltött képek ugyanis arról árulkodnak, hogy azokat nagy számban nappal készítik, vagyis nem egy éjszakai buliban. Illetve a legkülönfélébb típusú ruhát viselő nőkről készültek, vagyis azzal sem lehet garantáltan elejét venni a problémának, ha az emiatt magukat veszélyeztetve érző nők elkezdenek ruhatárat cserélni. Ennél komplexebbnek tűnik a probléma.

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!