Irán célzott támadásokkal állhat bosszút a Hamász vezetője elleni merényletért
Elkerülve ezzel a háború kiszélesedését
Irán célzott támadásokkal állhat bosszút a Hamász vezetője elleni merényletért

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 08. 09.
Az Izrael ellen áprilisban intézett dróntámadás után Irán mostani taktikája az lehet, hogy célzott támadásokat követ el azok ellen a személyek ellen, akiket felelősnek tart a Hamász vezetője, Iszmail Hanije elleni merényletért. Még ha a zsidó állam nem ismerte be, hogy ő állt az akció mögött.

Erről a forgatókönyvről a Guardian nyomán írt a Times of Israel. A beszámoló szerint Teherán úgy véli, hogy az izraeli titkosszolgálattal, a Moszaddal működhettek együtt a merénylők, akik az iráni Iszlám Forradalmi Gárda ügynökeit bízhatták meg azzal, hogy robbanóanyagot helyezzenek el abban a szobában, melyben a Hamász vezetője tartózkodott, aki az új iráni elnök, Masoud Pezeshkian eskütétele miatt utazott az országba.

Teherán azért is mérlegeli a lehetőségeit és nem indított támadást Izrael ellen, mert erős diplomáciai nyomás nehezedett rá az elmúlt napokban, nehogy esetleges akciójával fokozza a feszültséget a térségben, amely aztán szélesebb körű háborúhoz vezethet.

Az Iszlám Együttműködés Szervezeténekszerdai ülésén, melyet Irán hívott össze a merénylet megvitatására - a pakisztáni külügyminiszter a sajtóbeszámoló szerint ellenezte az Izrael elleni iráni támadást, és azt mondta, hogy bár Hanije haláláért valakinek felelnie kell, Iránnak „nem szabad teljesítenie (Benjámin Netanjahu miniszterelnök) tervét(, ami egy, a jelenleginél is) szélesebb körű háború”.

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!