Ismét kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvaron
Eltört a csúcssín
Ismét kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvaron

Illusztráció ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 10. 21.
A Keleti pályaudvaron hétfő hajnalban egy alacsony sebességgel haladó mozdony egy tengellyel kisiklott a pályáról - közölte a MÁV Zrt. vezérigazgatója.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

Augusztusban is történt egy kisiklás, amiről itt számoltunk be.

Hegyi Zsolt közleménye szerint a kisiklott jármű egy úgynevezett szerelvényvonat volt, így utast nem szállított; senki nem sérült meg, így a mozdonyvezető sem, aki

"észlelte a pályahibát és ennek megfelelően cselekedett".

"A baleset kapcsán érthetően jut eszébe mindenkinek az augusztusi, jóval súlyosabb siklásos baleset, amely szintén a Keleti pályaudvarnál történt. A két esetnek azonban műszaki értelemben nincs köze egymáshoz, hiszen az akkori balesetért felelős csavarokat azóta minden indokolt helyen átvizsgáltuk és az állapotuktól függetlenül, pusztán a koruk alapján cseréltük" - fogalmazott a vezérigazgató.

Kiemelte, a jelenlegi baleset okait alaposabb vizsgálatnak kell tisztáznia, de az már látszik, hogy más áll a hátterében: eltört az úgynevezett csúcssín. Hozzátette, kollégái ezekben a pillanatokban is megfeszített tempóban dolgoznak azért, hogy a forgalom mielőbb helyreállhasson a Keleti pályaudvarnál.

(MTI / Hetek)

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!