Mint arról korábban írtunk, Grant Shapps brit védelmi miniszter szerint a jemeni húszi lázadók az eddigi legnagyobb támadásukat hajtották végre a Vörös-tengeren, amelynek célpontja a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolója volt, mely a térségben járőrözik. Erre reagált katonailag a brit korona.
Rishi Sunak miniszterelnök korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezte az Egyesült Államokkal együtt indított katonai műveletet. Szerinte a fellépést az indokolta, hogy a húszik az utóbbi hónapokban veszélyes, destabilizáló hatású támadások sorát követték el a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás ellen, brit és más külföldi hajókat veszélyeztetve. A támadások komoly fennakadást okoztak e kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal forgalmában, és ez felhajtotta a nyersanyagárakat is.
Sunak tájékoztatása szerint a közös brit-amerikai akcióhoz Hollandia, Kanada és Bahrein "nem műveleti jellegű" támogatást nyújtott.
A brit kormányfő közölte: a közös fellépés célja a húszik katonai képességeinek leépítése és a globális tengeri szállítmányozás védelme volt.
A miniszterelnöki közlemény szerint Nagy-Britannia ezután is mindig fellép a hajózás szabadsága és az akadálytalan kereskedelmi forgalom biztosítása érdekében.
A brit királyi haditengerészet a nemzetközi védelmi művelet keretében folytatja a járőrözést a Vörös-tengeren, hogy elrettentse a húszikat a további agressziótól
- áll a londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett nyilatkozatban. Rishi Sunak felszólította a húszikat a támadások befejezésére, és arra, hogy tegyenek lépéseket az eszkaláció elkerülésére.
A brit védelmi minisztérium péntek hajnali tájékoztatása szerint a nemzetközi akcióban brit részről négy Typhoon FGR4 típusú harci repülőgép és egy Voyager légi üzemanyag-utántöltő vett részt. A Typhoon-kötelék Paveway IV típusú irányított bombákkal hajtott végre precíziós csapásokat két húszi katonai létesítmény ellen.
A védelmi minisztérium még tanulmányozza, hogy az akció milyen eredménnyel járt, de már az első jelek is arra vallanak, hogy "csapás érte" húszik képességét a kereskedelmi tengerhajózás fenyegetésére - fogalmaz a tárca péntek hajnali közleménye.
(MTI / Hetek)