Izrael- és zsidóellenes megmozdulásokat tartottak egy sor nyugati országban
Izrael- és zsidóellenes megmozdulásokat tartottak egy sor nyugati országban

Tüntetés New Yorkban (Youtube/Eyewitness News ABC7NY)

2023. 10. 11.
Több nyugati országban is voltak az utóbbi napokban Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadása miatt helyi médiabeszámolók szerint.

Amerikában például a new york-i Times Square-en is összetűzések voltak a zsidó-palesztin konfliktus miatt. A városban több napja zajlanak tüntetések.

Németország

A Samidoun palesztin radikális nemzetközi hálózat németországi ága a hétvégén megmozdulást tartott Berlin-Neuköllnben, és ezen ünnepelte a Hamász Izrael elleni támadását. A szervezet hétfő este az észak-rajna- vesztfáliai Duisburgban is tartott egy hasonló demonstrációt, amelyen amelyen száz-száztíz fő vett részt.

Ezzel egy időben a zsidó állam melletti szolidaritás jegyében mintegy hatvanan gyűltek össze a közelben. A tüntetők és az ellentüntetők között összecsapások törtek ki Duisburgban, továbbá a Samidoun követőinek részéről néhányan a helyszínt biztosító rendőrökre - illetve a rendőrség közlése alapján a Die Welt című lap forgatócsoportjára - is rátámadtak.

A Samidoun szerdára is hirdetett egy demonstrációt, ismét Berlin-Nauköllnbe, 250 fő részvételével.

Ausztria

Ausztriában nagy felháborodást keltettek az ORF közszolgálati televízió beszámolója szerint a szombati palesztinpárti megmozdulások. A bécsi Ballhausplatzon, ahol az osztrák kancellár hivatalára a szolidaritás jegyében kitűzték az izraeli zászlót, a tüntetők palesztin zászlókat lengettek.

Megelőzés Franciaroszágban

A franciaországi zsidó közösség, amely a legnagyobb Európában, szintén kifejezte szolidaritását Izraellel.

Bár konkrét fenyegetést nem kapott Franciaország, a politikai reakciókat követően Emmanuel Macron felszólította belügyminiszterét, hogy fokozottan ügyeljen a zsidó közösség által látogatott helyek, például zsinagógák és az iskolák biztonságára, és országos szinten elemezze az esetleges fenyegetéseket. Gérald Darmanin ennek megfelelően bejelentette, hogy megerősítik a franciaországi zsidó közösségi helyek védelmét.

Anglia

Fokozott járőrtevékenységet kezdett vasárnap a londoni rendőrség a brit főváros több negyedében, miután közleménye szerint "számos incidens" történt Londonban a Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista csoport Izrael elleni támadásával összefüggésben.

De Cambridge-ben is voltak megmozdulások:

A Scotland Yard nem részletezte a közleményében említett incidensek mibenlétét, de a közösségi médiafelületeken több olyan felvétel is megjelent, amelyeken palesztin zászlókat lobogtató, nagy sebességgel haladó járművek láthatók a londoni utcákon.

A rendőrség a vasárnapi közlemény szerint "tudatában van" e felvételek megjelenésének és "számos egyéb incidensnek" is, és ezek nyomán erősítette járőrtevékenységét London egyes városrészeiben, azzal a céllal, hogy "látható" legyen a jelenléte ezekben a negyedekben.

Ausztrália

Vizsgálatot indítottak kedden az ausztrál hatóságok, mert a sydneyi operaház előtt egy kis csoport palesztinbarát tüntetést tartott, és egy videofelvétel tanúsága szerint nagyon úgy fest, hogy antiszemita szlogeneket skandáltak.

Hétfőn nagyjából ezer ember palesztinokat támogató demonstrációt tartva végigvonult Sydney belvárosától az operaházig, amelyet az ausztrál kormány az izraeli zászló színeivel világított ki.

Az operánál történtekről egy egyelőre nem igazolt hitelességű videofelvételt osztott meg az Ausztrál Zsidó Szövetség, amelyen az látható, hogy egy kis csoport világítópatronokat gyújt meg, és azt kiabálják: "gázosítsátok el a zsidókat!". A felvételt a Sky News is közzétette.

Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök kedden rettenetesnek minősítette ezeket az eseményeket.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!