Novák Katalin köztársasági elnök
„a klinikai pszichológia területén végzett kiemelkedő tudományos munkája, valamint az alkotói szabadság megvédése és az ifjúság nevelése iránt kivételesen elhivatott és nagy hatású tevékenysége elismeréseként”
adományozta Petersonnak, a Torontói Egyetem professor emeritusának a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatát.
Jordan Peterson 2016-ban szerzett ismertséget, mikor a szólásszabadságra hivatkozva szembeszállt egy sokat vitatott kanadai törvénnyel, amely a genderidentitás és genderkifejezés kategóriákat az alapvető emberi jogok közé sorolta volna, és a preferált személyes névmások használatára kötelezte volna a hivatalos intézmények dolgozóit. Peterson ezt követően vált a jobboldal meghatározó gondolkodójává. Többször felszólalt a keresztény hit és a Biblia értékei mellett is.
Közéleti szerepvállalása mellett több könyvet is írt. Életmódanácsadó bestseller művei, a 12 szabály az élethez és folytatása magyar kiadásban is megjelentek.
Peterson, aki korábban a Brain Bar előadója is volt, néhány napja személyesen adott elő a köztársasági elnök hivatalában. Novák Katalin Facebook-bejegyzésében így fogalmazott a pszichológus látogatása kapcsán: „a Sándor-palota több, mint egy hivatal, egy szimbolikus hely, ami teret ad a gondolkodásnak, az egymást értő és megértő közösség építésének is”.
Jordan B. Petersonról szóló korábbi portrécikkünket itt olvashatja el.