Ez egy véleménycikk.

Ismerős szavak ezek egy belvárosi polgármester miatt minálunk, ám Peterson erről mit se tud: ő, odaát (ha tetszik a frontvonalon) éppen ennek a Pesten felemelt mutatóujjal említett kisebbségnek a tagja. Tehát meg is éli, amiről beszél. Szépen lassan kirekesztett lett. Egy olyan „rémisztő képződmény”, amit immár kvótákkal-jogszabályokkal szögesdrótoznak körül és hajítanak ki egymás után a tudomány szentélyeiből, az egyetemekről. Igaz Peterson önként megy, de mást nemigen tehet; elfogyott körötte a levegő. 

Tanítványainak nagy része (mert fehérnek született) kutatói helyhez nem juthat, helyüket konkrét kvóta alapján BIPOC (black, indigenous and people of colour, azaz fekete, bennszülött és színes bőrű) tanulóknak-tanároknak KELL betölteniük. 

Itt tartunk most. Buzgó új-jakobinus embertársaink elégedetten dőlhetnek hátra: meglett ez is. Sikerült hát kiseprűzniük a műveltség és a kultúra forráshelyeiről azokat, akiknek semmi keresnivalójuk ott immár, hiszen mindenki mást megnyomorítottak, elnyomtak és porig aláztak mégpedig mindig az egész történelem folyamán. Ők tulajdonképpen „genetikai rasszisták” (ez elhangzott!) már csecsemőként súlyos elnyomók. E „kártevőknek” Peterson kesernyésen összerakott betűszava szerint DIE (halál) jár, az egyetemi direktívák szerinti „sokszínűség, inkluzivitás és az egyenlőség kvótái miatt” (Diversity, Inclusivity, Equity).

Van tehát méltó helye a „kirekesztés” szónak. Nem kell azt a sutba dobni; éppen Petersont (és „bandáját”) rekesztik ki most a kirekesztés esküdt ellenségei. A neves pszichológus-politológust egyébként sokan nem csak azért szeretjük, amiket mond. Hanem, ahogyan mondja. Mert nem csípőből lő vissza, bármennyire köpködik is. Csakis higgadtan és érvekkel. Egy menthetetlenül elsüllyedő életmód (polgári értékvilág) egyik utolsó mohikánjaként viselkedik; tévéműsorokban őrjöngtek ellene sztár-műsorvezetők, egyetemi campusok udvarán inzultálták felhevült ifjúbalosok - akik a sztálini időkben egyetlen percet se bírtak volna ki élve, de mélyen tudatlanul annak a rémálomnak mind több kellékét vonszolják a színpadra.

Kísértet járja be a fejlett világot, ahogy ezt sokan leírták. Egy elszabadult szellem, ami Peterson szavaival „nem csak az egyetemeken van jelen. Nem csak a szakmai kollégiumokban. És Hollywoodban. És a vállalati világban. A sokszínűség, az inkluzivitás és a méltányosság – ez a radikális baloldali Szentháromság – elpusztít minket.”

Naponta jönnek az újabb példák. Harsogó propaganda terült elébb a gondolkodók tudatára, mint zsákvászon csuklya a kivégzés előtt állók fejére. Majd érkeztek a szabályszerű koncepciós perek; az esküvői torta okán meghúzkodott cukrász ügye, vagy a kínai zenetudós, akit saját diákjai nyomtak fel egy amerikai egyetemen, derék jakobinus hevülettel. Mert az általa bemutatott Shakespeare-filmben fehér színész (Laurence Olivier) merte játszani Othellot, „a tisztaszívű és érzékeny természetű mór hadvezért” (Wikipédia). 

Mi jöhet még? A filmes alkotók között már ott a félelem és rettegés.

"Több mint 25 íróval, rendezővel és producerrel beszéltünk, akik mindannyian liberálisnak vallják magukat, és mindannyian zsigeri félelmüket fejezték ki, hogy az új dogmával szembe merjenek fordulni… Hogyan éljük túl a forradalmat? Úgy, hogy a leglelkesebb támogatójává válunk!" – idéz egy cikket Peterson az írásában. 

Erős mondatok ezek. Tökéletes újraidézése annak, amit a nyugatiak nem ismernek, mert nem élték át: a szovjet (és magyar) írószövetség harsogó sztálinista-rákosista nyilatkozatait, a munkás-parasztkvótákat az egyetemi felvételiknél, a munkásigazgatókat, akiket gyorstalpalón képeztek ki, hogy aztán a hozzá nem értés miatt kínok közt, feszengve képviseljék a munkásosztály (ha úgy tetszik egy új kiválasztott faj) uralmát a régiek között. Egyik nagyapám is ilyen volt, tudom miről beszélek… 

És most mindez döbbenetes pontossággal ismétlődik. Peterson idézi egy (egyébként liberális) barátját, akinek számos hallgatója a felvételi rendszer megkerülésével, pusztán etnikai vagy más kisebbségi alapon jutott be az egyetemre, s ott az egyik tárgy (a statisztika) tanulása különösen nagy nehézségeket okozott; erre azt menten rasszizmussal kezdték vádolni. Magát a tudományt!

Jordan Peterson (az ember is) fontos kordokumentum tehát. Egy olyan légkör krónikása, amit senki nem hitt volna el pár éve, de amivel mindinkább találkozni fogunk. Az emberi szabadságjogok szülőföldföldjének tekintett angolszász régió – legalábbis a tudásbankok és döntéshozó műhelyek – ma egy olyan forradalom lázban ég, amiben egész otthonosan érezné magát jónéhány egykori radikális népjobbító és tudatformáló. Például Saint-Just, a vérgőzös francia forradalmár, akinek meggyőződése volt, hogy a szabadságot mindenáron kényszeríteni kell. Meg is lett az eredménye. Terror és nyaktiló.