„Józan ész diktálta” - Bűncselekménnyé nyilvánították a béranyaságot Olaszországban
A JOGSZABÁLY A NŐK TESTÉNEK ÉS A GYERMEKEKNEK ÁRUBA BOCSÁTÁSát akadályozza
„Józan ész diktálta” - Bűncselekménnyé nyilvánították a béranyaságot Olaszországban

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 10. 17.
Nyolcvannégy igen és 58 nem szavazattal a római parlament felsőháza bűncselekménnyé nyilvánította a külföldi béranyaságot szerdán. A törvényjavaslatot az Olasz Testvérek (FdI) kormánypárt kezdeményezte, a képviselőház 2003 júliusában fogadta el, most pedig a szenátus is megszavazta.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

2004-ben a parlament bűncselekménynek nyilvánította az olaszországi béranyaságot. A béranyát fogadó személyeket a törvény három hónaptól két évig terjedő börtönnel bünteti, valamint

hatszázezer eurótól egymillióig emelhető bírsággal sújtja.

A mostani szigorítás a béranyaság tiltását egyetemessé teszi.

Azt a gyakorlatot akarja leállítani, mellyel az olaszok külföldre mennek béranyát fogadni Spanyolországtól kezdve az Európán kívüli országokig.

A most született törvény értelmében a külföldi béranyaság akkor is bűncselekménynek számít, ha az adott külföldi országban nem az. Giorgia Meloni kormányfő, az Olasz Testvérek elnöke közösségi oldalán üdvözölte a szavazási eredményt.

“A szenátusban történt végleges elfogadással végre törvény lett a tervezetből, amely egyetemes bűncselekménnyé kiáltotta ki a béranyaságot.

A józan ész diktálta a jogszabályt a nők testének és a gyermekeknek áruba bocsátása ellen.

Az emberi életnek nincsen ára, és nem képvisel csereárut” - írta Meloni.

A törvény bevezetése ellen szavazó ellenzék haszontalan és alkotmányellenes jogszabályról beszélt, amely a középkort idézi, és a "szivárvány családokat" sújtja.

(MTI/Hetek)

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!