Ahogy a párhuzam elhangzik, olyan ez, mint a hidegháborús Berlinben: mindenki a színen és megy a bírkó…
Még forróbb lesz a pite, amikor Tom (Butler) arcképe egy riporter megzsarolása révén napvilágra kerül; ezért a küldetésből a saját és tolmácsa életéért való futás lesz. Célnak meg az, hogy elérjék a Kandaharból felszálló egyik utolsó nyugati gépet.
A filmben jócskán rálátunk a jellegzetes közel-keleti káoszra (ez a „fauda”) ám a stílus szerencsére kerüli az „amerikai elitkatonás”-sablonokat.
Nincs itt kérem szemernyi kultúrgőg, feszülő-tetovált bicepsz, és ami külön jó, nincs polkorrekt sajnálkozás se a „fehér ember bűnei miatt”. Ezt ma fontos leszögezni.
S hogy akkor mit látunk?
Jól szabott mellék-karaktereket. Igaz, köztük Butler játéka - bár a film „stárséfje” - a „szódával elmegy” szintet éri el. Viszont az iráni, afgán, pakisztáni szerepeket remek színészek hozzák, köztük indiai közismertek és Amerikában élő irániak, többeket láttuk már a Teheránban is. Tetszik az is, hogy az alkotók (úgy tűnik) ihletet merítettek e sorozat, meg a nívós Fauda hangulatából. De bőven kapunk újat is: mi marad Amerika után? Mi jön ha a „land of the free” hirtelen kivonul, ahová bement, békét-igazságot-jólétet teremteni, aztán veszi a kalapját (miután kissé bekavart a levesbe) s fintorogva elfordul a zavaros löttytől?
Ne ítéljünk korán: egy világhatalom se tudott ott soha-semmit megoldani, bár mind megpróbálta.
Igaz, a Biden-féle amerikai kivonulás különösen csúfosra sikerült. Nem ám valami konfekció zakós Kreml-ügynök diktálja e sorokat. Tessenek csak „kinyitni a tévét” (nagyanyáink így mondták) pár minőségi percet rászánni a helyzet felmérésére. Ezt azért segíti e film is, közérthetőbbé teszi mindazt, ami ott ma átélhető. És ahogy elnézzük, nagyon megbecsüljük, amiben vagyunk. Mily semmiség, ha az ember a „dugóban pihen”. Vagy ha elfogyott a hatósági áras tej.
Hiszen nekünk nem kell csak egy napos is tölteni a középkorias afgán valóságban. Nem kell amcsi fegyverekkel hadonászó táliboktól rettegni. Ott hagyott SUV-okkal és gépágyús Hummerekkel száguldozó helyi hadurak lába előtt életért esedezni. A kölcsönös kivégzések, a különféle eszméktől eltorzult, de a korrupcióval azért jól megsózott létezést túlélni.
Kijutni innét mindenképp. Valahogy visszakerülni a kényelmes, éppen punnyadó nyugatba, élni egy kertvárosban, naggyá lett gyerekünket végre átölelni– ez hőseink legfőbb vágya a végére. S nem tudjuk megvetni őket ezért. Igaz, ami ott marad, az fog még jó pár ősz hajszálat növeszteni…
(Hetek)