Képbe hozzuk! A Hetek előfizetői akciójában a 90 nyeremény mellett a fődíj most egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
A játékosok a 4,56 millió dolláros (átszánolva kb. 1,59 millárd dorint) nyereményért szálltak versenybe a műsorban, amely a Squid Game című dél-koreai sikerszéria alapján készült.
Az Express Solicitors nevű szervezet két játékos képviseletében jár el, akiknek állítása szerint a produkció készítése alatt "olyan sérüléseket szenvedtek el, mint a hipotermia és az idegkárosodás".
Közölték továbbá, hogy a meg nem nevezett versenyzők akkor szenvedtek sérüléseket, amikor "a forgatás alatt órákon át mozdulatlanul kellett maradniuk a hidegben". Daniel Slade, a brit cég vezérigazgatója elmondta azt is, hogy a versenyzők azt hitték, hogy valamilyen szórakoztató dologban vesznek majd részt, de a később megsérült szereplők "nem számítottak arra, hogy úgy fognak szenvedni, ahogyan aztán szenvedtek".
"Van egy olyan esetünk, hogy valaki hipotermiára panaszkodott, és az egyiküknek a keze lila is lett a hidegtől"
- fogalmazott.
Az ügyvédi iroda közölte, hogy keresetlevelet küldött a Studio Lambertnek (a műsort gyártó egyik cégnek), amelyben felvázolták ügyfeleik állítólagos sérüléseit, melyeket szerintük "a forgatáson alkalmazott rossz egészségügyi és biztonsági előírások" miatt kellett elszenvedniük.
(BBC / Hetek)