Keresztényüldözés Nicaraguában? Tömeges gyülekezetbezárással és megadóztatott tizeddel szorongatja a kormány a helyi hívőket
Az utcai evangélizáció azonban továbbra is megengedett
Keresztényüldözés Nicaraguában? Tömeges gyülekezetbezárással és megadóztatott tizeddel szorongatja a kormány a helyi hívőket

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 08. 29.
Evangéliumi szolgálatok százai veszítik el jogi státuszukat, mivel az Ortega-rezsim elkobozza vagyonukat, és akár 30 százalékos adót vet ki az adományokra. A nicaraguai kormány által a közelmúltban elfogadott intézkedések sorozata jelentős hatással van az országban működő egyházak és szolgálatok tevékenységére.

A vallásszabadsággal foglalkozó szakemberek szerint az intézkedések célja, hogy az állam fokozottabban ellenőrizze a vallási intézményeket, és adót vetnek ki a tizedre és az adományokra, miközben előírják, hogy a szervezeteknek hivatalos partnerséget kell kialakítaniuk a nicaraguai kormánnyal, hogy az országban projekteket hajthassanak végre.

A La Prensa című helyi újság becslése szerint

a tizedet terhelő adók elérhetik a 30 százalékot.

Daniel Ortega elnök terjesztette be a törvényjavaslatot, amelyet augusztus 20-án egyhangúlag hagyott jóvá az Asamblea Nacional. Ortega pártja, a Frente Sandinista de Liberación Nacional, amely az 1970-es években gerillacsoportként indult, irányítja a törvényhozást.

A törvénymódosítások „a családok és közösségek érdekeit szolgáló projektek fejlesztését fogják elősegíteni a szolidaritás és a nemzeti törvények betartásának keretein belül” - nyilatkozta Rosario Murillo alelnök, aki Ortega felesége.

Ugyanazon a napon, amikor a törvényt elfogadták, a kormány 1500 szervezet jogi státuszát törölte, arra hivatkozva, hogy nem nyújtottak be megfelelő pénzügyi kimutatásokat.

A katolikus közösségeken kívül nagy számú pünkösdi, baptista, metodista, lutheránus és presbiteriánus gyülekezetet és szervezetet érint a lépés.

Bár az érintett intézmények közül néhány országos szinten működött, sokan 100 főnél kevesebb hívővel rendelkező környékbeli gyülekezetek voltak.

A kormányrendelet részeként e szervezetek vagyona a nicaraguai kormányra száll át.

Tavaly ezek a pénzügyi beszámolási követelmények egy texasi székhelyű, Mountain Gateway nevű szolgálat tíz gyülekezetének bezárásához és 11 Nicaraguában működő pásztorának letartóztatásához vezettek. Hetekkel korábban a csoport egy kétnapos evangelizációs rendezvényén több mint 300 000 ember vett részt.

Tavaly a nicaraguai kormány biztonsági aggályokra hivatkozva betiltotta a körmeneteket és a szabadtéri istentiszteleteket a 2018-as, zavargásokhoz vezető tüntetések után.

A kormány azt is megtiltotta, hogy magánházak előtt olyan szimbólumokat helyezzenek el, mint a keresztek vagy a Dávid-csillag.

Nicaragua 7 millió lakosának közel 40 százalékát teszik ki az evangéliumi keresztények, ezzel a harmadik legevangéliumibb ország Latin-Amerikában. Vannak olyan keresztények azonban, akiknek nincs problémájuk Ortega intézkedéseivel, amíg az evangélizáció szabad marad.

„Ez nem éppen üldözés” - mondta Ismael Jara, aki az Iglesia Bautista Sendero de Luz lelkipásztora Ciudad Sandinóban. „Nem tiltották meg, hogy kimenjünk az utcára és evangelizáljunk. ... Csak a tömeggyűlések nem engedélyezettek a [2018-as tüntetéseket követő politikai instabilitás miatt]”

(Christianity Today/Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!