Ki lesz a demokraták jelöltje Biden után?
Mutatjuk, kik jöhetnek szóba Harris mellett
Ki lesz a demokraták jelöltje Biden után?

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 07. 22.
Bár az elnökjelöltségtől való visszalépését követően Joe Biden alelnökét, Kamala Harrist ajánlotta a Demokrata Párt számára jelöltnek, ez egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy valóban ő lesz Donald Trump republikánus elnökjelölt kihívója. Főleg addig nem, amíg Obama támogatását meg nem nyeri Harris a párton belül, illetve le nem zajlik a szavazás házon belül a demokrata jelölt személyéről.

Lássuk tehát kik jöhetnek szóba Harris mellett. Kezdjük mindjárt a legextrémebb felvetéssel, Barack Obama feleségével, Michellel.

Michelle Obama, a meglepetésjelölt?

Megyn Kelly konzervatív műsorvezető szerint amennyiben Michelle Obama indulna a 2024-es elnökválasztáson, az „teljesen új játszmát” jelentene, ami miatt kedvezőbben alakulnának a körülmények egy demokrata győzelemhez, főleg a Barack Obama-érához fűződő társadalmi nosztalgia miatt. A volt first lady indulásáról a New York Post is megjelentetett egy cikket, melyben meg nem erősített hírek alapján azt állította, Biden visszalpése után Michelle jelölésére augusztusban kerülhet sor. Az újságíró szerint a donorok megkeresése már el is indult az ügyben.

Joe Manchin nyugat-virginiai szenátor

A szenátor egyik közeli politikai tanácsadója a CBS Newsnak elmondta, hogy a szenátor „fontolgatja” az elnökjelöltséget, tekintettel a múlt heti fejleményekre és a kampány beindítását sürgető adományozók felkérésére. Több demokrata adományozó és tisztségviselő is megkereste ugyanis Manchint, hogy gondolja át az elnökjelöltségért való indulást – számolt be róla két, a belsős megbeszéléseket ismerő személyre hivatkozva a CBS News.

A 76 éves Manchin ugyanakkor még májusban kilépett a Demokrata Pártból, és független lett, a szenátusban viszont továbbra is a demokraták frakciójában foglal helyet. Az indulásához tehát újra be kellene lépnie a pártba.

Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom

Newsom, az ország legnépesebb államának kormányzója országos hírnévre tett szert, és gyakran a Demokrata Párt liberális harcosaként pozícionálja magát. Legutóbbi hozzá is köthető írásunkban olvashatnak róla, hogy olyan jogszabályt fogadta kel az államban, amely megtiltja a kaliforniai tankerületek számára, hogy előírhassák a tanároknak, hogy értesítsék a szülőket, ha gyermekük megváltoztatja a nemi identitását vagy szexuális irányultságát.

Az 56 éves Newsom már többször is jelezte, hogy egyáltalán nem szándékozik indulni az elnökjelöltségért, és vasárnap erre közleményben erősített rá, és egyúttal közölte, hogy Harrist támogatja. Ennek ellenére többen potenciális jelöltként tekintenek rá, még ha a bejelentésével nem valószínű az indulása.

Gretchen Whitmer, Michigan állam kormányzója

Whitmer neve az elnöki vita óta széles körben felmerült lehetséges Biden utódjaként, de nem sokkal azután, hogy az elnök bejelentette távozását, azt mondta, hogy „a munkám ezen a választáson (továbbra is) ugyanaz marad”.  Utalva ezzel arra, hogy nem kíván indulni elnökjelöltnek.

J.B. Pritzker, Illinois állam kormányzója

Az 59 éves Pritzker 2019 óta Illinois állam kormányzója, és immár második ciklusát tölti. Élharcosa olyan kérdéseknek, mint a fegyvertartás korlátozása és az abortuszhoz való jog. Emellett pedig az sem mellékes, hogy ő a Hyatt szállodaláncot birtokló család milliárdos sarja. Ez pedig azért is fontos, mert képes lenne saját maga finanszírozni akár egy utolsó pillanatban induló kampányt is, és emiatt vonzó választás lehet a párt számára.

Andy Beshear, Kentucky állam kormányzója

A 46 éves Beshear ritka nagy népszerűségnek örvend demokrata politikusként a hagyományosan republikánus államban. Az egykori korábbi kormányzó, Steve Beshear fia tavaly törte meg a Republikánus Párt dominanciáját az államban, és megnyerte az újraválasztásért vívott csatáját.
Egyik titka az volt, hogy sikeresen elhatárolta magát a főáramú demokratáktól, és olyan politikai márkát épített ki magának, amelynek köszönhetően szélesebb körben elfogadhatóbbá tudta tenni magát Kentuckyban, mint a többi demokrata politikus. 

Beshear egyébként a vita után úgy nyilatkozott, hogy egészen addig támogatni fogja Biden elnököt, „amíg versenyben van”.

(CBS News / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!