Kiderült, kit nevez ki Macron miniszterelnöknek
Kiderült, kit nevez ki Macron miniszterelnöknek

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 12. 13.
Francois Bayrou-t, a centrista Demokrata Mozgalom (Modem) vezetőjét nevezte ki miniszterelnöknek Emmanuel Macron francia elnök - jelentette be pénteken az elnöki hivatal.

MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

A 73 éves centrista politikus az államfő és pártja egyik legfőbb szövetségesének számít, rövid ideig az igazságügyi tárcát vezette Emmanuel Macron első kormányában 2017-ben, korábban pedig 1993 és 1997 között oktatási miniszter volt.

Francois Bayrou a múlt héten a parlamentben bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott Michel Barniert váltja a kormányfői székben.

Ő a negyedik miniszterelnök a 2022-ben újraválasztott Emmanuel Macron elnöksége alatt.

Ahogy arról beszámoltunk, Macron a múlt héti egy televíziós beszédében kijelentette, hogy kitölti francia elnöki megbizatását "annak 2027-ben esedékes végéig", miközben Michel Barnier kormányának előző napi parlamenti megbuktatását követően több vezető politikus is a köztársasági elnök lemondását szorgalmazta.

(MTI / Hetek)

előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!