A húszas éveikben járó ellenálló hölgyek a kényszermunka alatt is mindent elkövettek annak érdekében, hogy hátráltassák a náci Németország katonai tevékenységét. Mindvégig kitartottak egymás mellett.

Az írás megmarad elnevezésű ünnepi előfizetői akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetéssel a több mint száz nyeremény mellett EGY VADONATÚJ AUTÓT lehet nyerni. Részletek és a teljes nyereménylista itt: www.hetek.hu/elofizetes 

1944-et írunk és a háború már a vége felé közeledett, a nácik pedig komoly erőfeszítéseket tettek, hogy megpróbálják szétverni a létező összes, Franciaországban működő ellenállói hálózatot.

Hélène Podliasky mindössze 24 éves volt, amikor letartóztatták a nácik, amiért az ellenállás kapcsolattartójaként dolgozott Franciaország északkeleti részén a második világháború sötét évei alatt. Hélène öt nyelven beszélt, és képzett mérnök volt.

Ez idő tájt nyolc másik fiatal nőt is letartóztattak Hélène mellett, akik valamennyien a húszas éveikben jártak. Közülük is a legfiatalabb Joséphine Bordanava volt, aki mindössze 20 éves volt, mikor elfogták Marseille-ben.

A kilenc fiatal ellenálló hölgyet Ravensbrückbe, egy nők számára kialakított észak-németországi koncentrációs táborba szállították, majd pedig egy lipcsei munkatáborba küldték hadi felszerelések gyártására. Itt kötöttek maradandó barátságot egymással.

A táborban – mint általában – szörnyűek voltak a körülmények: éheztették, kínozták, és meztelenre vetkőzték, hogy a jeges hóban állva átvizsgálják őket. Mindezt csak úgy tudták túlélni, hogy megalakították saját kis baráti hálózatukat. Egyfajta hagyományt is alakítottak kilencen:

mindenki beleöntött egy kanál levest a sajátjából egy tálba, amit aztán annak adtak oda, akinek aznap épp a legnagyobb szüksége volt rá.

Borzalmas volt az éhséget átvészelniük, ugyanakkor a hölgyek megnyugtatónak találták, ha az ételről beszélgethettek egymással. Ez is segített nekik abban, hogy tartsák egymásban és magukban a lelket. Egyikük, a 22 éves Nicole minden este felidézte a gesztenyekrém és más finomságok receptjét, majd papírdarabkákra jegyezte le ezeket, s végül összeállt saját kis receptkönyve, melynek borítóját a matracból vett textília kölcsönözte.

Bár fogságban volt a kilenc ellenálló, továbbra is katonaként tekintettek magukra, és közösen szabotálták a Panzerfaust nevű fegyver lövedékeinek gyártását. Így teltek fogásuk hónapjai.

1945 áprilisában a szövetségesek részéről több ízben is bombatalálat érte a gyárat, emiatt a nácik úgy döntöttek, kiürítik a tábort. Az evakuáció keretén belül 5000 alultáplált és agyonhajszolt nőt tereltek ki a táborból, akik csak vékony ruhákat viselte. Sebes, hólyagos lábbal vágtak neki a német vidéknek.

A nők tisztában voltak azzal, hogy nem maradt sok választásuk: megszöknek, megölik őket, vagy pedig éhen halnak.

Kaptak is az alkalmon, amikor egyszer zűrzavar támadt a tömegben és egy árokba ugrottak, majd úgy tettek, mintha mind hullák lennének. Az árokban olyan sok holttest feküdt, hogy a tervük bevált. Senkinek sem szúrtak szemet, a menet nélkülük folytatta tovább rögös útját.

Az elkövetkező 10 nap során kilencen indultak útnak, hogy ráakadjanak az amerikai katonákra csapatokra.

Útjukat nagyban megnehezítette, hogy Jacky diftériában (torokgyík), Zinka pedig tuberkulózisban szenvedett, ráadásul Nicole egy korábbi tüdőgyulladásából próbált épp kilábalni. De Hélènenek is megvoltak a maga egészségügyi problémái, ugyanis intenzív csípőfájdalmakkal küzdött. A csapatból többeknek volt csonttörésük, nem is beszélve a valamennyiüket sújtó éhezésről. Azonban

a sok fájdalom és nehézség ellenére is kitartottak azon elhatározásuk mellett, hogy együtt fogják végigjárni a szabadságukhoz vezető utat.

Élelemre és szállásra szorult a csapat, emiatt be kellett térniük a falvakba és szóba elegyedniük a helyiekkel. Ezért éppen ezek voltak a legveszélyesebb szakaszai szökésüknek, mert bármikor besétálhatnak valamilyen csapdába. A csapatból ketten, Hélène és Lon is beszéltek németül, ezért mindig ők mentek előre, hogy a faluban bekéredzkedjenek egy istállóba aludni, illetve hogy ételt kérjenek.

Mikor eljutott a kilenc nőhöz is annak híre, hogy az amerikaiak már a Mulde folyó túlpartján vannak Szászországban, szembesültek vele, hogy szenvedéseik végéhez értek.

Miután sikeresen átjutottak a túloldalra, volt egy pillanat, amikor közülük néhányan attól tartottak, nem tudják tovább folytatni az utat. Jacky már csak nagy nehezen kapott levegőt. Azonban a nők eltökélték, hogy senkit sem hagynak az út szélén. Ekkor egy dzsip zúgását hallották, amely feléjük közeledett. Két amerikai katona ugrott ki a katonai járműből, akik védelmet és cigarettát kínáltak fel a fiatal nők számára. Így menekültek ki kilencen a halál torkából nagy küzdelmek és nem kevés kockázat árán.

(BBC/Hetek)