Ez egy véleménycikk.

Mind a rendezői, mind a színészi, mind pedig a forgatókönyvírói munka kitűnő. A film gazdag és árnyalt kifejezésmódja sehol sem esik ki szerepéből. Viszonylag lassú folyású epizódjai pedig nem teszik unalmassá, hanem illőek a cselekményhez. A néhol vontatott cselekmény a történetmesélés eszköze, segít belehelyezkedni a dinasztikus uralkodói világ szereplőinek gyakran kibírhatatlanul nyomasztó sorshelyzeteibe.

Azért is nagyra értékelem a filmet, mert annak ellenére, hogy kellő, néha kíméletlen kritikával illeti a rendi társadalom megkövült lelketlen szabályrendszerét, mégis emberek, mi több, szerethetőek maradnak a karakterek. 

A kegyetlen formalizmus, a rideg érzelemgyilkos atmoszféra sorsokat siklat ki, nyomorít meg, miközben a szereplők valós élete – mint sokszor mindannyiunk esetében – igen távol van a vallott értékektől, a vetíteni kívánt képtől.

Mindezeken túl is, a központi figura, a királynő alakjában, de valamennyire a szereplők többségében érezni a felszín alatti igaziságot, de legalábbis az erre való törekvést, vagy az ennek hiánya miatti fájdalmat. Ők maguk a leginkább áldozatai a rendszernek, már amennyiben áldozatiságról ebben az esetben beszélhetünk. 

Történelmi esemény árnyékában érkezik az új évad

A Netflix a napokban jelentette be, hogy november 9-én érkezik A Korona című nagy sikerű sorozat ötödik évadja, amely kilencvenes évek eseményeit dolgozza fel a brit királyi család szemszögéből. A sorozat legújabb epizódjait azért is előzi meg hatalmas várakozás, mert szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő – a hír pedig annyira megrázta többek között a filmben szereplő színészeket és stábtagokat, hogy bizonytalan időre felfüggesztették a hatodik évad felvételeit.

Ugyanis ilyen megközelítésben tulajdonképpen valamennyien áldozatok vagyunk. Hiszen a sorozat pont arról gondolkodtat el, létezik-e egyáltalán optimális berendezkedés a földön? Mert miközben egy hatalmától nagy részben megfosztott, a világ átalakulásával a beszélő viszonyt nehezen találó királyi család történetét szemléljük, nem nagyon tudunk megfeledkezni arról, hogy azért mégiscsak Nagy-Britannia az egyik legjobb hely a világon, ahova nem utolsósorban több százezer honfitársunk is emigrált a jobb élet reményében. 

És az a tény, hogy a népvándorlás iránya soha nem Kína, India, Oroszország, az arab világ, vagy Afrika felé vezet, hanem éppen onnan a még mindig többnyire szabadnak mondható angolszász, jóléti világba, mutatja, hogy noha jogos lehet a társadalomkritika legszigorúbb válfaja is, de földi körülmények között jobbat, működőbbet nehéz felmutatni. 

És azt sem szabad elfelejteni, hogy maga a gyártó-forgalmazó Netflix sem a mennyei kinyilatkoztatás, az objektív igazságmondás abszolút letéteményese, hanem portfóliója alapján erősen sejthető egyfajta világnézeti húzás.Ha pedig világnézet, társadalmi berendezkedés, akkor, érdemes figyelembe venni Platón és Arisztotelész meglátásait is az arisztokratikus kormányzásról.

Ők ezt preferálták például a demokráciával szemben, mondván, hogy a széles néptömegek mindig manipulálhatóbbak, mint a generációkon át a nagy kérdések megoldására szakosodott családok. Ez persze rengeteg kérdést vet fel a kiválasztás elvétől az emberi jogok érvényesülésééig és így tovább, amelyekre természetesen messze nem kívánok és nem is tudok válaszolni, de azt azért megjegyzem, hogy a modern genetika is bizonyította, hogy bizonyos tudások, gyakorlatok visszaépülnek a génekbe és ezért az úgynevezett nemességre kondicionált emberek ezt akár dinasztikusan is nagyobb arányban örökölhetik. 

Nyilván ettől még rengeteg kisiklás, ellenpélda stb. cáfolhatja, sőt ellentételezheti mindezt. Ezért nagyon szerény kis meglátásom az, hogy a legkevésbé rossz társadalmi modell térben és időben eltérő. Bármelyik alapstruktúra (egy vagy többszemélyű, népképviseleti) lehet jó és rossz és valószínűleg hagyni kell az épp adott viszonyokat organikusan alakulni, ha pedig ez elviselhetetlenné válik, akkor az emberek lelkiismeretének hangja összeadódva, előbb-utóbb kikényszeríti a változást.

A film épp azért nagyszerű, mert ezeket a gondolatokat nem rágja a szánkba, hanem hagy minket gondolkodni felőle a pályán kívül.

Az egyik oldalon áll a történelem tekintélyi alapú, értékhagyományozó vonulata, amely szakralitását Salamontól, vagyis a Bibliából eredezteti. A másikon a mindennek a megvalósult formáitól meghasonlott, annak élhetetlenségét és képmutatását belülről ismerő és emiatt értéktagadóvá vált világ. Miközben látjuk az udvar bőséges visszásságait, a rendező nem sürget azonosulni az egészet tőből sárbataposó kiábrándultak világlátásával sem. A lényeg valahol ott lehet, ahol az eredeti zsidó-keresztény üzenet formális vallássá merevedve, kultúrává párolódva elhagyta gyökerei és árnyékává vált önmagának. 

Mindeközben a részben érthető módon meghasonlott és emiatt értékelutasító szabadságharc viszont mégis árnyékra vetődik. Vagyis senki sem csak azt védi és támadja, ami igazán érték vagy elvetendő, hanem rengeteg hamisságot is pártol a saját oldalán, ahogyan értéket is tagad a másikén, hiszen mindezek részei mindkét csomagnak. Ezért szemléltetője a sorozat korunk ideológiai háborújának.

A Korona című sorozatról a Hetek következő, péntektől elérhető számában szintén megjelenik egy részletes kritika.

(Hetek)