Kisiklott egy InterCity a Keleti pályaudvarnál
Kisiklott egy InterCity a Keleti pályaudvarnál

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 08. 26.
Kisiklott a Kolozsvár felől Budapestre tartó InterCity vonat a Keleti pályaudvar közelében vasárnap este, emiatt jelentős korlátozásokra, késésekre, vonatkimaradásokra kell számítani - közölte a vasúttársaság honlapján a Mávinform. A Keleti pályaudvar - bizonytalan ideig - nem indít és nem fogad vonatokat a baleset miatt, a vonatok más budapesti állomásokra érkeznek és onnan indulnak.

Azt írták, az elővárosi és távolsági vonatok sem tudnak bejutni a pályaudvarra. Ismertetésük szerint a vasúti jegyek érvényesek az M2-es, M4-es metró és a H8-as HÉV teljes vonalán, valamint Kőbánya felső állomás eléréséhez a 23-as és 24-es villamoson a Keleti pályaudvar és az Orczy tér között, a 37-es és 37A villamoson a Magdolna utca és Kőbánya felső vasútállomás között, Rákos vasútállomás eléréséhez az Örs vezér terétől a 97E, 161-es, 161E, 168E, 169E buszon (a 97E és a 169E járat is megáll Rákosnál).

A közlemény szerint hosszabb eljutási időre kell számítani.

Továbbra is tart a műszaki mentés a baleset helyszínén

A szakemberek folyamatosan végzik a kisiklott kocsik visszaemelését, hogy mielőbb megindulhasson a forgalom.

A változás érint számos vasútvonalat; ezekről a Mávinform oldalán tájékozódhatnak az utasok: https://www.mavcsoport.hu/mavinform/jelentos-korlatozas-keleti-palyaudvarnal-0

(MTI / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!