Az FBI szerint orosz hackerek követhetették el a támadást, pont úgy, mint nem sokkal korábban a Colonial üzemanyagvezeték ellenit.
Bár a JBS rendszerei mostanra ismét rendben működnek, ennek ára volt, írja a BBC.
Mint kiderült, az oroszok zsarolóvírust használtak a támadás végrehajtásához, a cég pedig 11 millió dollárt, vagyis nagyjából 3,1 milliárd forintot fizetett ki nekik azért, hogy ismét használni tudja a saját rendszereit.
Andre Nogueira, a vállalat vezetője szerint a lépésre azért szánták el magukat, mert nem akarták veszélybe sodorni a vásárlóikat. Bár mostanra minden adatot sikerült visszaállítaniuk, a Wall Street Journalnak nyilatkozó Nogueira szerint a szakemberek nem tudják megígérni, hogy nem fog ismét hasonló eset előfordulni.
„Nagyon nehéz döntés volt vállalatunk számára és személyesen számomra is” - mondta a JBS igazgatója, Andre Nogueira.
Az ügyben az FBI is nyomozást indított, a Fehér Ház pedig felvette a kapcsolatot az orosz kormánnyal, mert azt sejtik, hogy egy Oroszországban tevékenykedő csoport áll a támadás mögött.
Az 1953-ban, Brazíliában alapított JBS-nek ma már 15 országban több mint 150 üzeme van, 150 ezer embert foglalkoztatnak, és szupermarketektől gyorséttermekig rengeteg mindenkit ők látnak el hússal. Csak az Egyesült Államokban a JBS dolgozza fel az ország marhafogyasztásának negyedét és sertéshús-igényének ötödét.
(hetek/BBC)