A megbeszélésen sikeresnek minősítették az Európa jövőjéről, a nemzetállamok és a hagyományos értékek megvédéséről júliusban, 16 párt által kiadott deklarációt, amely nagy érdeklődést váltott ki szerte a kontinensen, és amelyhez számos politikai szervezet, párt jelezte csatlakozási szándékát az elmúlt hónapokban.
A szerdai videokonferencián elhangzott: a Liga és a PiS európai pártcsaládjai, az Identitás és Demokrácia (ID) valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) már ezen a héten folytatják tárgyalásaikat a jövőbeli együttműködés konkrét formáiról.
Korábban az atv.hu írta meg, hogy várhatóan még decemberben megalakulhat egy új európai pártcsalád, amely kvázi átvenné az Európai Parlamenten belül a jobboldal szerepét az Európai Néppárttól. Ez állhat a magyar miniszterelnök több találkozója mögött is, melyeken vezető európai jobboldali pártelnökkel egyeztetett.
(MTI/Hetek)