Frank szerint a 19 éves Leopold Frankenberger volt Alois apja, így Adolf Hitler apja félig zsidó volt (ő maga pedig negyedrészben, vagyis a saját, náci faji törvényei alapján sárga csillagot kellett volna viselnie.) A magas rangú náci vezető azt állította, hogy Leopold apja restellte a dolgot és éveken át önként tartásdíjat fizetett a lánynak, és az erről szóló levelek a háború előtt megvoltak még Grazban.
Bár Frank teóriáját a történészek nem tartják hitelesnek, a téma egyik kutatója, Dr. Leonard Sax amerikai pszichiáter a Heteknek nyilatkozva azt mondta, hogy
„indokolt lenne újra megvizsgálni Hans Frank állításait, mert a családi történettel életszerűen összeegyeztethető az, hogy Maria Schicklgruber törvénytelen gyermekének zsidó biológiai apja volt”.
Az amerikai professzor szerint két módon lehetne igazolni, vagy elvetni a Hans Frank által felvetett teóriát Hitler zsidó származásáról: egyrészt, ha előkerülnének dokumentumok az állítólagos Frankenberger családról.
„Roman Sandgruber most megjelent könyve, amelyben Hitler apjának eddig nem ismert leveleit is publikálta, azt bizonyítja, hogy több mint 100 év után is felbukkanhatnak új, eddig nem ismert bizonyítékok, amelyek segíthetnek a kérdés eldöntésében. Talán még rejtőznek ilyen levelek és okmányok valahol az osztrák hagyatékok mélyén.”
A másik lehetőség a DNS-vizsgálat, amelyhez Alois Hitler második házasságából származó egyik gyerek, az ifjabb Alois Hitler – Adolf Hitler féltestévére – ma is élő leszármazottjainak hozzájárulásához lenne szükség. „Ez kimutathatná vagy cáfolhatná Alois Hitler feltételezett zsidó származását. Bár erre most nem tűnik esély, a jövőben – különösen a tudományos módszerek fejlődésével – talán ez a rejtély is megoldódik” – mondta Leonard Sax.
További részletek az új kutatásokról a Hetek legfrisebb számában.
Online előfizetés esetén ide kattintva olvashatja a teljes cikket.