A lengyel elnöki palotában tartóztatták le a volt belügyminisztert és helyettesét
Tusk az államfő felelősségre vonását is meglebegtette
A lengyel elnöki palotában tartóztatták le a volt belügyminisztert és helyettesét

Forrás: Shutterstock/TomaszKudala

2024. 01. 10.
Letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit - erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Marcin Kierwinski új belügyminiszter az X közösségi felületen azt írta: "a törvény előtt mindenki egyenlő".

Grazyna Ignaczak-Bandych, az államfői hivatal vezetője a TV Republika kereskedelmi hírtelevíziónak elmondta: Kaminski és Wasik az államfő vendégei voltak, és a rendőrség akkor hatolt be az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, mert Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető társaságában egy találkozóra indult a fehérorosz ellenzék tagjaival.

Több lengyel ellenzéki politikus államcsínynek nevezte a történteket. Mateusz Morawiecki volt kormányfő szerint Lengyelországban "először vannak politikai foglyok" az 1981-es hadiállapotot meghirdető Wojciech Jaruzelski tábornok időszaka óta.

"A rendőrség behatol az elnöki palotába, hogy letartóztassa az elnök által kegyelemben részesített ellenzéki képviselőket" - olvasható Piotr Müller volt kormányszóvivő, a PiS képviselőjének X-bejegyzésében. Szymon Szynkowski vel Sek volt külügyminiszter, a PiS képviselője szerint a történtek "a törvénytelenség uralmát mutatják, olyan nemzetközi szégyent jelentenek, amilyen 1989 óta nem fordult elő".

Előzmények

A bíróság decemberben kétévi letöltendő szabadságvesztésre ítélte Kaminskit és Wasikot az általuk 2007-ben, a korrupcióellenes harc keretében elkövetett túlkapás címén. Andrzej Duda elnök viszont már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. A kegyelmi döntés jogi vitát váltott ki, ellenzői azzal érveltek, hogy nem adható meg, mivel az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős.

A legfelsőbb bíróság idén júniusban új eljárást rendelt el Kaminski és Wasik ellen, majd a decemberben megszületett ítélet alapján a varsói kerületi bíróság hétfőn kezdeményezte Kaminski és Wasik börtönbe szállítását. A rendőrség már kedd reggel a lakhelyükön megpróbálta letartóztatni a két politikust. Kaminski és Wasik azonban közben az államfői palotába indult, ahol Andrzej Duda meghívására délelőtt egy hivatalos rendezvényen vettek részt.

Az elnöki palota előterében délután rendezett sajtóértekezleten a két politikus aláhúzta: nem bujkálnak, jelenleg az államfő vendégei, de ha börtönbe kerülnek, politikai foglyokká válnak. A nyilatkozat után visszatértek a palotába.

Tüntetés kezdődött

Donald Tusk kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő "részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban". A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, "mibe bonyolódott bele".

Az elnöki palota előtt kedd este többszáz tüntető gyűlt össze, Kaminski és Wasik szabadon bocsátását követelték.

Tiltakozók nagyobb csoportja azon varsói rendőrőrs előtt is megjelent, ahova a két képviselőt elszállították. Jelen volt a PiS több politikusa, köztük Jaroslaw Kaczynski pártelnök. Késő esti rendőrségi közlemény szerint a két elítéltet egy varsói börtönbe vitték tovább. Kaczynski és a PiS politikusai a börtönépület elé is átvonultak. "Veletek vagyunk!" - skandálták.

Kaczynski újságíróknak nyilatkozva "vakmerő alkotmánysértéssel" vádolta meg a kormányzókat.

(MTI / Hetek)

Előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!