MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.
A kormány bukásáról itt számoltunk be tegnap.
"Az Önök által demokratikusan rámbízott mandátum öt évre szól, és én azt a végéig fogom gyakorolni"
- mondta a francia elnök. Azt is bejelentette, hogy a "következő napokban" kinevez egy új miniszterelnököt, akit egy, a "közérdeket szolgáló kislétszámú" kormány megalakításával fog megbízni.
Emmanuel Macron elismerte, hogy a jelenlegi politikai válság kiindulópontja a Nemzetgyűlés váratlan feloszlatása volt a júniusi európai parlamenti választások eredményét követően, s az új választások kiírása értetlenséget váltott ki Franciaországban. "Sokan hibáztattak engem ezért a döntésért, és tudom, hogy sokan továbbra is a szememre hányják. Ez tény, és ez az én felelősségem" - mondta az elnök, mielőtt védelmébe vette ezt a megoldást, és bírálta"a köztársaságellenes frontba tömörült szélsőbaloldalt és szélsőjobboldalt", amely a tervezett költségvetési megszorításokra hivatkozva szerda este megszavazta a bizalmatlansági indítványt a három hónapja kinevezett Barnier-kormány ellen, csak azért, hogy "válságot teremtsen".
"Miért viselkedtek így ezek a képviselők? Nem önökre gondolnak, a hónap végi nehézségeikre, az önök terveire. Csak egy dologra gondolnak, az elnökválasztásra, hogy felkészüljenek rá, hogy siettessék azt, méghozzá cinizmussal és egyfajta káoszkeltéssel" - fogalmazott az államfő.
A következő elnökválasztás 2027-ben esedékes, de a bizalmatlansági indítványt kezdeményező radikális baloldali Engedetlen Franciaország már a szavazást megelőző vitában is Emmanuel Macron lemondását követelte.
"Soha nem fogom átvállalni mások felelőtlenségét, különösen nem a parlamenti képviselőkét, akik tudatosan döntöttek úgy, hogy a karácsonyi ünnepek előtt néhány nappal megbuktatják Franciaország költségvetését és kormányát" - hangsúlyozta Macron.
Az államfő szerint a következő kormánynak egyetlen "prioritása"lesz: a költségvetés, amelyet a jövő év elején kell majd benyújtani a parlamentnek. Macron jelezte, hogy addig is, még "december közepe előtt egy külön törvényt terjesztünk a parlament elé", amely biztosítja "a közszolgáltatások és az ország életének folyamatosságát". Az eurózóna második legnagyobb gazdaságának költségvetési helyzete gyors döntéseket követel a végrehajtó hatalomtól, ugyanis az államhaztartási hiány idén meghaladhatja a GDP 6 százalékát, és költségvetés hiányában nem lesz elérhető a jövőre kitűzött 5 százalékos célszám.
(MTI / Hetek)