Magyar gyerekek tízezrei játszanak vele: pedofilok vadászterepe
Egy jelentés szerint kiterjedt „alvilág” működik a Robloxon
Magyar gyerekek tízezrei játszanak vele: pedofilok vadászterepe

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

A 2006-ban elindított Roblox egy online játékplatform és játékkészítő rendszer, amely a 2010-es évek második felében, majd különösen a világjárvány mentén nagyon felfutott. Egy friss jelentés szerint viszont súlyos pénzügyi és etikai aggályok merülnek fel az oldallal kapcsolatban.

A Roblox hiába a világ egyik legnépszerűbb játékplatformja, a cégnek nem sikerült eddig rentábilissá válnia (az elmúlt egy évben veszteségük több mint 1 milliárd dollár volt). Ezért a kaliforniai vállalat tudatosan túlzó becsléseket ad a felhasználói számáról a Hindenburg Research jelentése szerint.

A tőzsdei vállalatok szabálytalanságait, gyenge pontjait, saját elmondásuk szerint az „ember okozta katasztrófákat” kutató elemzőcég azt állítja, e túlzás akár 25-40 százalékos is lehet. A jelentés bemutatja, hogy annak ellenére, hogy a cég több mint 79 millió napi felhasználóról beszél a befektetőinek, szándékosan beleszámolja ebbe a másodlagos fiókokat és a botokat is.

Ennél azonban még súlyosabb, hogy

miközben nagyjából 40 millió gyerek használja, a platform a Hindenburg Research szerint igazi paradicsom a pedofilok számára.

Számos, hírhedt pedofilok nevén futó felhasználó használja a Robloxot mindenféle korlátozás nélkül, sok profil már a bemutatkozó szövegben szexuális szolgáltatásokat ajánl, és rengeteg játékban erőszakos, szexuális tartalmakkal, valamint rendkívül agresszív nyelvezettel találkozhatnak akár a 18 év alatti gyermekek is.

A jelentés szerint a cégnél úgy tapasztalták, hogy a biztonsági intézkedések rossz hatással lehetnek a felhasználók számára (és így a befektetői kedvre is), ezért inkább úgy döntöttek, hadd csinálja mindenki azt a platformon, amit akar.

Az elmúlt években már számos botrány övezte az elvileg gyerekbarát Robloxot.

A játékoldal gyenge ellenőrző rendszerét kihasználva egyesek perverz játékokat terveznek, amit aztán gyerekek is használnak, mások szexuális tartalmú képekkel kereskednek, és sok pedofil arra használja a felületet, hogy anonim módon kapcsolatba lépjen kiskorúakkal, és kizsákmányolja őket. 2019-ben egy ügyvédsegéd 150 gyereket rontott meg ilyen módon. 2022-ben egy férfi illegális kapcsolata egy 13 éves kislánnyal úgy elfajult, hogy az illető el is rabolta a gyereket, akit szerencsére kiszabadítottak.

A Roblox körüli események azért is aggasztóak, mert egyre több magyar gyerek is használja a felületet, sőt kifejezetten népszerűnek számít a kisiskolás korosztályban. A National Center on Sexual Exploitation nevű szervezet szerint pedig nem csak a Roblox, hanem számos manistream közösségi oldal és streamingszolgáltató felületei is alkalmasak a pornográfia terjesztésére és a pedofilok tevékenykedésére (a szervezet ide sorolja még a Spotifyt és az Instagramot is).

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!