Magyarellenes módosítás kerülhet a szlovák nyelvtörvénybe
Mindeközben a magyar kormány igyekszik összehangolni a nemzetpolitikát és a szlovákokkal való jó kapcsolatot
Magyarellenes módosítás kerülhet a szlovák nyelvtörvénybe

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

A Fico-kormány szigorítani szeretné a szlovákiai nyelvtörvényt, ami hátrányosan érintené a magyar kisebbséget. Szijjártó Péter szerint a magyar kormány szorosan figyelemmel követi az eseményeket.

Fizessen elő még az áremelés előtt a Hetekre és spóroljon velünk! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.

A módosítás kezdeményezője Szlovákia kulturális minisztere, Martina Šimkovičová, aki ugyan azt hangoztatta, a szigorítás nem a magyar kisebbség ellen irányul, indoklása nem enyhítette, inkább erősítette a nyugtalanságot. Szerinte a nyilvános tájékoztatások esetén gyakran a nem szlovák nyelvű szöveg jobban látható, egyes földrajzi nevek használata pedig ellenkezik a szóban forgó törvénnyel. Számos magyar többségű településen a helyhatósági tájékoztatások magyarul vannak kifüggesztve, sőt a földrajzi neveket (pl. folyók, tavak elnevezéseit) is magyarul tüntetik fel. A módosítás az ilyen eseteket súlyos bírsággal szankcionálná, és a magyar kisebbség bizonyos tagjai szerint új szintű fenyegetést jelent a korábbi magyarok számára hátrányos intézkedésekhez képest, hogy ezúttal már a természetes személyek is büntethetőek lennének.

Ugyan a módosításról szóló hírek már egy hete szárnyra kaptak, mindeddig kevés reakció érkezett akár a magyar kormány, akár a szlovák kisebbségek képviselői részéről. Szijjártó Péter csütörtökön az Országgyűlés külügyi bizottságának meghallgatásán beszélt a kérdésről. Elmondása szerint

„a magyar kormány szorosan figyelemmel követi a szlovákiai nyelvtörvény esetleges módosítását, s azt a világos elvárást támasztja, hogy ne legyen semmifajta visszalépés a kisebbségi jogok terén”.

A külügyminiszter a magyar külpolitika „szíve-közepének” nevezte  a nemzetpolitikát, ezért „nyilvánvalóan nekünk kutya kötelességünk, hogy ezeket a lehető legszorosabban figyelemmel kövessük, s világossá tegyük azt a szlovák barátaink számára, hogy mi azt várjuk el, hogy visszalépés a kisebbségi jogok tekintetében Szlovákiában ne történjen”. Szijjártó igyekezett azzal is nyugtatni a kedélyeket, hogy nem csak kormányzati, de még minisztériumi szinten sincs hivatalos előterjesztés a kérdésben. Ezt az információt a kormány szlovák partnere kisebbségi ügyekkel foglalkozó biztosától kapta, akivel a pozsonyi magyar nagykövet is egyeztetett a napokban.

Jószomszédi iszony

A külügyminiszter elismerte, „A magyar–szlovák viszonyban vannak nehéz kérdések, ezt soha senki nem tagadta, így én magam sem. Mindig elmondtam, hogy akkor felelősségteljes döntés megnyitni ezeket a nehéz kérdéseket, hogyha látjuk azok lezárásának a lehetőségét.”. Az óvatosság nem véletlen a kormány részéről: miközben a Fidesz politikájának valóban központi eleme a külhoni magyarság védelme, óvatosan kell bánnia a szlovák kapcsolattal is, hiszen az Orbán-kormány nem dúskál hűséges szövetségesekben az elmúlt években.

Ennek fényében figyelemreméltó, hogy mind a hazai, mind a szlovákiai ellenzék milyen hangosan nyilvánít véleményt a kérdésben. A Népszava tudósításának is egyik hangsúlyos üzenete, hogy az Orbán–Fico együttműködés oltárán a magyar kormány feláldozza a kisebbségek melletti kiállást. E megnyilvánulások azt az érzetet keltik, hogy a kisebbségi jogok hangos követelésével az érintett sajtóorgánumok és politikai erők inkább a probléma elmélyítésében ténykednek, nem pedig a megoldásában.

Ugyancsak érdekes, hogy a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt képviselői arról beszélnek, „képtelenség a szlovák kulturális minisztérium által kidolgozott nyelvtörvény-módosítás, a magyar kisebbség ellen irányul, és az 1990-es évekbe rántja vissza Szlovákiát”, de remélhetőleg akkor is ilyen fontos lesz számukra a szlovákiai magyarok melletti kiállás, mikor épp nem a Fico–Orbán tengely megtörésében szolgál majd hasznos eszközül.

Mint ismeretes, a szlovák kormányfő Orbán Viktor azon kevés szövetségesei közé tartozik, aki az orosz-ukrán háború kérdésében is osztja véleményét. Orbán kommunikációja is a kapcsolat fontosságát hangsúlyozza, ma reggeli interjújában arról beszélt, örül, hogy szlovák partnere a merénylet után felépült, egyúttal arról is beszélt, hogy jövő héten magyar-szerb-szlovák tanácskozást tartanak majd a migráció témájában. A kormány előtt most az a kényes feladat áll, hogy úgy legyen képes hatékony védelmet nyújtani a Szlovákia területén élő magyar lakosoknak, hogy közben ne marja el maga mellől azt a partnerét, akivel az EU-ban és a NATO-ban is sok kérdésben közös ügyet képviselnek.

.

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!