Ez egy véleménycikk.

Az úgynevezett konverziós terápiák ellen folytatott harc már évek óta folyik a genderlobbi részéről, melynek alapvető tézise az, hogy a homoszexualitás és egyéb szexuális orientációk, viselkedések nem választhatók, hanem veleszületett részei az identitásnak, így azokból nem lehet sem kigyógyulni, sem pedig megszabadulni.

A legkisebb túlzás nélkül állítható, hogy ezek a kijelentések minimum vitatottak még a tudományos életben is.

Komoly, sok százezer embert vizsgáló kutatások is arra az eredményre jutottak, hogy nincs alapvetően a homoszexualitásért felelős gén, maximum az átlagnál nagyobb genetikai hajlam van, ami viszont egyáltalán nem determinál, tehát nem határozza meg az ember szexuális viselkedését. Sőt ez a kutatás arra jutott, hogy sokkal nagyobb hatással vannak a különféle környezeti hatások a szexuális orientáció kialakulásában.

Ahogyan azt sem lehet állítani, hogy senki sem tud megváltozni, „megtérni” a homoszexualitásból. Erre egyrészt rengeteg példa van világszerte, de még Magyarországon is, hogy volt leszbikusok, homoszexuálisok, de még transzneműek is – szembenézve a vágyaikkal megváltoztak és most már saját elmondásuk szerint, „szabadon” élnek.

Gyakran érkezik a vád, - s ezt üzeni a Netflix-film is – hogy ezek az emberek igazából csak elfojtják magukban a homoszexualitást, elnyomják a valódi énjüket, megfosztják magukat a teljes élettől. A közbeszédben még azzal is vádolják a fordított módon „coming outoló” exmelegeket, hogy a „gyógyulásuk”, „megtérésük” nem valódi, maguknak is hazudnak akkor, amikor elhiszik, hogy ők már heteroszexuálisok. Ha mégis van kivétel, akkor az pedig inkább erősíti a szabályt.

Ördögi egy logika ez, mégis egyre többen hajlamosak elhinni.

Milyen jogon kellene például egy hároméves óvodás kisfiúról elhinni azt, hogy ő transznemű, csak azért mert éppen kislányosat szeretne játszani ?

Mennyivel hitelesebb egy hormonálisan változó korban levő bizonytalan tinédzsernek az állandóan változó és hullámzó véleményéből éppen a nemiségére vonatkozó felvetését sokkal biztosabb egész életre szóló felismerésnek tekinteni, mint mondjuk egy érett 40 éves ember életmód-változását, „megtérését”, aki korábbi homoszexuális életét hagyta hátra?

Nem kellene csodálkoznunk, de egyre durvább kettős mérce áldozatává válik mindaz, aki csak egy kicsit is szembe megy az éppen aktuális trendekkel.

A genderideológia világában a szexualitás egy egyirányú zsákutca, amelyben csak egyfelé lehet haladni. A homoszexualitására bárki ráébredhet, de arra már nincs lehetőség, hogy valaki azt mondja, az ilyen irányú kísérletezései pusztán fiatalkori kíváncsiskodások voltak, mintsem életre szóló döntések.

Sőt, ebben az egyirányú utcában nem csak várakozni, de még megállni is tilos. A homoszexuálisokat már arra ösztönzi az LMBTQ-mozgalom „T” tagozata, hogy coming outoljanak transz nőként, ami még a gendervilágon belül is komoly konfliktusokat okozott. A szexuális evolúció megállíthatatlanul tör előre, ma már konzervatívnak számítanak azok, akik „csak simán” melegek, most már a transzneműségé és más egyéb egyre hajmeresztőbb fétiseké a jövő,

és jaj annak, aki még ragaszkodna legalább a döntés és választás szabadságához.

Merthogy itt a szabadságuktól, sőt – alapvető emberi jogaitól fosztják meg az embereket.

Elképesztő, hogy a legtöbb nyugati országban ma már egy felnőtt, független ember nem kérhet legálisan segítséget senkitől abban az esetben, ha a nem kívánt homoszexuális vágyaival szeretne szembenézni. Van, ahol komoly pénzbüntetésre, vagy akár börtönbüntetésre számíthat az a szakember, vagy pásztor, aki leül és egyáltalán csak beszélget egy ilyen emberrel.

Mi ez, ha nem diktatúra?

Amikor már az óvodákban tanítják twerkelni nőimitátor férfiak az alig páréves kisgyerekeket, egy felnőtt szabad akarattal rendelkező ember nem beszélgethet terapeutával bizonyos kérdésekről.

A Netflix-film és az akörüli sajtóvisszhang újdonsága abban áll, hogy a keresztény hit alapjait is támadja akkor, amikor azt állítja, hogy bűnösnek tartott viselkedésből nem lehet megtérni, megszabadulni imádkozás által.

Holott a Biblia alapvető lényege, az evangélium központi üzenete az, hogy mindannyian bűnösnek születtünk ugyan, eredendő természetünkben benne van a rossz, de Jézus Krisztus keresztáldozatával lehetséges a változás.

Nem muszáj ebben hinni, de elvitatni a kereszténytől a jogot, hogy bizonyos dolgokat bűnnek tartsanak és hirdessék az abból való megtérés lehetőségét – ez bizony a vallásszabadság kőkemény korlátozása.

Meg kellene érteni, hogy abban a világban, ahol az alkoholisták, játékfüggők, drogosok szabadon válogathatnak az elvonók közül, vagy például Kevin Spacey a szexuális problémái miatt terápiára járhat, akkor

engedtessék már meg egy homoszexuális vágyakkal küzdő embernek, hogy ne legyen kötelező megélnie ezeket a vágyait, hanem segítséggel le tudja azokat küzdeni.

A keresztény hit és világnézet szerint nem azonos az ember a vágyaival, rengeteg olyan érzés és indulat kavarog bennünk, amelyeket féken kell tartanunk, mert vagy másokra, vagy önmagunkra káros. Az meg már a törvényi szabályozás keretein túl már egyéni szabad döntés kérdése, hogy mit tartunk károsnak, minek érezzük a negatív hatásait és minek nem.

Ez a legnagyobb különbség a „bigott”, „homofób” és „gyűlölködő” keresztény szabadság és a „haladó”, „elfogadó” és „progresszív” genderideológia között: előbbi a legvégsőkig tiszteletben tartja a döntés szabadságát, az úgynevezett szabad akaratot.

Bárki, aki homoszexuálisként szeretne élni, ezt a keresztény civilizációban szabadon megteheti.

Utóbbi viszont nem csak a változás lehetőségétől fosztaná meg a homoszexuális vágyat érzőket, de még el is szakítaná őket annak a lehetőségétől, hogy a maguk módján megtérjenek, azaz

megbékéljenek Istennel.

Ennél viszont kevés nagyobb gonoszság van.