A videó közzététele után a 16 éves Dafna - akit húgával, Ellával együtt 2023 novemberében szabadítottak ki a Hamász fogságából az első túszalku során - mesélt a Lirivel fogságban töltött napjairól, elmondta, mekkora megkönnyebbülést jelentett számára, hogy életjelet kapott a lányról.
„Liri mosolygott, nevetett és próbálta megtalálni a pozitívumokat”
- osztotta meg Dafna. „Azt mondta, hogy ha túléltük azt, ami október 7-én történt, akkor kizárt, hogy egy hónap múlva megölnek minket. Dalokat énekeltünk, éttermekről és családról beszélgettünk - amivel elüthetjük az időt, amíg ott vagyunk.”
„Amikor megláttam, hogy él és a nevét, a buszon ülve, nem tudtam abbahagyni a sírást. Megkönnyebbülés volt
- életben van, jól van -, de ugyanakkor arra is gondoltam, hogy min mehetett keresztül, és hogy mit csinálhattak vele ott” - tette hozzá a lány.
„Azt akarom mondani neki, hogy maradj erős, hamarosan hazajössz. Hamarosan kihozzuk onnan, és a végén minden rendben lesz”
- mondta Dafna.
Felidézte azt is, hogyan viselte el ő maga a fogságot: „Nekem az segített, hogy velem volt a kishúgom. Ez azt jelentette, hogy volt még valaki a családomból velem.
Még most sem érzem úgy, hogy teljesen visszatértem volna. Olyan érzés, mintha egy álom lenne, mintha még mindig ott lennék a többi tússzal, akikkel együtt voltam”.”
Dafna elmondta, miért döntött úgy, hogy felszólal az eseményen. „Fontos volt számomra, hogy eljöjjek és megosszam a történetet, hogy az emberek tudják, mi történt október 7-én, és hogy ne merüljön feledésbe.
Nem szabad elfelejtenünk a túszokat.
Továbbra is beszélnünk kell róluk, és - azok számára, akik megtehetik - csatlakozni kell a tüntetésekhez, és kiabálni azt, amit a túszok nem tudnak.
Nagyon megható látni a nagy tömegeket a tüntetéseken, ahol még mozdulni sem lehet, amikor az emberek azért jönnek, hogy megmutassák, törődnek a túszokkal. Felemelő látni, hogy valaki még mindig törődik. Mi is tovább imádkozhatunk, reménykedhetünk és mindent megteszünk azért, hogy mindannyian visszatérjenek”.
(Ynet/Hetek)