Megpróbálta felakasztani magát az egykori dél-koreai védelmi miniszter a fogdában
Lázadásban való szerepvállalással és hatalommal való visszaéléssel vádolják
Megpróbálta felakasztani magát az egykori dél-koreai védelmi miniszter a fogdában

Youtube/Arirang News

2024. 12. 11.
Dél-Koreában a rendőrség szerdán átkutatta az államfői hivatalt, miután Jun Szogjol elnök egy hete sikertelenül próbált meg szükségállapotot bevezetni. A történtekért részben felelős védelmi miniszter az őrizetben öngyilkosságot kísérelt meg – közölték tisztviselők.

A rendőrség arról számolt be, hogy a különleges nyomozó csoport házkutatást tartott az elnöki hivatalban, a Nemzeti Rendőrségi Ügynökségen, a Szöuli Fővárosi Rendőrségi Ügynökségen és a Nemzetgyűlés Biztonsági Szolgálatánál.

Jun Szogjol államfő december 4-re virradó éjszaka meglepetésszerűen szükségállapotot rendelt el, majd hat órával később a parlament és az utca nyomására kénytelen volt azt hatályon kívül helyezni.

Azóta pártja (Népi Erő Pártja/PPP) közreműködésével épphogy elkerülte a nemzetgyűlésben az ellene indított vádemelési indítványt. Az ellenzék azonban azt tervezi, hogy szombaton újra megpróbálja keresztülvinni a javaslatot.

Szerdán egy börtöntisztviselő arról számolt be, hogy a rövid ideig tartó szükségállapot idején hivatalban lévő volt védelmi miniszter, Kim Jonghjun öngyilkosságot kísérelt meg a fogdában, néhány perccel azelőtt, hogy hivatalosan letartóztatták, amit az ellene kiadott elfogatóparancs tett lehetővé. Sin Jonghae egy parlamenti meghallgatáson közölte:

„kedd este, nem sokkal éjfél előtt Kim Jonghjun volt védelmi miniszter öngyilkosságot kísérelt meg a szöuli Dongbu fogdában.”

Az igazságügyi minisztérium közleményében azt írta: „Megerősítést nyert, hogy Kim Jonghjun megpróbálta felakasztani magát”.

A lázadásban való döntő szerepvállalással és a hatalommal való visszaéléssel, a jogok gyakorlásának akadályozásával elkövetett bűncselekménnyel vádolt Kim már vasárnap óta őrizetben volt, de annak meghosszabbításához parancsra volt szükség.

Sin Jonghae szerint a volt miniszter jelenleg védelem alatt áll, és jó egészségnek örvend.

Kedden a kormányzó, de a parlamentben kisebbségben lévő PPP munkacsoportja ütemtervet javasolt az elnök eltávolítására. A tervezet szerint Jun Szogjol februárban vagy márciusban mondana le, és áprilisban vagy májusban új elnökválasztást tartanának. A javaslatot a PPP egésze még nem fogadta el.

Nincs egyedül! Élete során sok embernek van öngyilkossági gondolata. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot. Ha öngyilkossági szándéka van, hívja a 112-t!

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!