Megválasztották Skócia első muszlim miniszterelnökét
Megválasztották Skócia első muszlim miniszterelnökét

Facebook/Humza Yousaf

2023. 03. 29.
Humza Yousafot, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) új vezetőjét választotta kedden Skócia új miniszterelnökévé az edinburgh-i parlament. Yousaf a szavazás eredményének ismertetése utáni beszédében ismét hitet tett Skócia függetlenné válása mellett.

Az előző skót kormányfő, Nicola Sturgeon február 15-én jelentette be teljesen váratlanul, hogy távozik az SNP éléről és így a skót miniszterelnöki tisztségből is.
Az SNP vezetői posztjáért hárman indultak: Humza Yousaf mellett Kate Forbes pénzügyminiszter és Ash Regan, aki decemberi lemondásáig a helyi közösségekért felelős államtitkári tisztséget töltötte be a skót kormányban.

A párt 72 169 bejegyzett és választásra jogosult tagja közül a szavazatszámlálás hétfőn ismertetett eredménye szerint 50 490-en éltek szavazati jogukkal.
Ash Regan már a szavazatszámlálás első fordulójában kiesett, mivel az SNP tagjainak mindössze 11,1 százaléka voksolt rá. A második számlálási fordulóban Humza Yousaf - az első és a második helyen megjelölt választói preferenciák összeadása alapján - 26 032 szavazatot, Kate Forbes 23 890 szavazatot kapott, így Yousaf a voksok 52,1 százalékának megszerzésével lett a Skót Nemzeti Párt új vezetője.

Humza Yousaf személyében először került muszlim vezető országosan meghatározó jelentőségű brit politikai párt élére, így Skóciának is ő az első muszlim miniszterelnöke.

A 38 esztendős új skót miniszterelnök Skócia legnagyobb városában, Glasgow-ban született, és 2011 óta képviseli az SNP-frakció tagjaként a város egyik választókerületét az edinburghi parlamentben.

Yousaf édesapjának családja az 1960-as években Pakisztánból, édesanyjának ugyancsak pakisztáni gyökerű családja Kenyából települt át Skóciába. Humza Yousaf a keddi parlamenti voksolás utáni első beszédében is hitet tett Skócia függetlenné válása mellett.

Úgy fogalmazott: a skót kormány kevésbé hatékonyan tudja elérni elsődleges fontosságú céljait, köztük a függetlenséget, ha hagyja, hogy a brit kormány "önkényesen megvétózza" az edinburgh-i törvényhozás döntéseit.

Yousaf már előző nap, az SNP vezetői tisztségéért lezajlott versengés eredményhirdetése után is megerősítette, hogy változatlanul a skót függetlenség a párt célja. Ennek elérésére nem jelölt ki céldátumot, de úgy fogalmazott, hogy "mi leszünk az a nemzedék, amelyik elnyeri Skócia függetlenségét". Yousaf hangsúlyozta azt is, hogy Skócia független országként vissza akar térni az Európai Unióba.

(MTI / Hetek)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!