A megdöbbenés érthető. A Baranya megyei Cserdit, ahol közel 80 százalékban laknak cigányok, Bogdán László tette kifejezetten élhető faluvá az ezredforduló utáni Magyarországon.

A cserdi csodaként emlegetett modell kulcsa az volt, hogy Bogdán egész életében a nyílt párbeszéd tántoríthatatlan híve volt. Sikerült felszámolnia az etnikai feszültségeket, önellátó gazdálkodásra kiképezni a javarészt nincstelen falubelieket, rábírni a családokat arra, hogy felnőttek és gyerekek tanuljanak, a putrikat felújítsák, a konfliktusaikat megfelelően kezeljék. 2006 óta a helyi munkanélküliség 90 százalékról 15 százalékra esett vissza, és megszűnt a bűnözés.

A 440 lelkes Cserdi pár év alatt eljutott odáig, hogy elmaradott, nyomorúságos településből virágzó gazdaságot működtető, folyamatosan fejlődő közösség lett, amely a terményfeleslegéből adakozott a szegény falvaknak, sőt Budapesten is rendeztek osztásokat. Bogdán a „köcsögmentesítő” bűnmegelőzési programja keretében börtönöket is végiglátogatott a helybéli fiatalokkal.

„Tudod, mi az a cigány plutónium?”

– kérdezte az egyik beszélgetésünk során, aztán meg is adta a választ: a cigányok megoldatlan helyzete, ami társadalmi robbanáshoz fog vezetni.

Bogdán, aki egész életében az előítéletek ellen harcolt, úgy fogalmazott: „Nincs ránk fogadókészség, leginkább arra vágyik mindenki, hogy bárcsak eltűnnénk innen. Problémának számítunk, nem feladatnak. Pedig ha nem számolnak velünk természetes módon, akkor előbb-utóbb olyan sokan leszünk, hogy robbanás lesz – ezt hívom én cigány-plutóniumnak. 20 éve erről beszélek, hogy meg kell tanulnunk egymással szót érteni, és ebben mindenkinek megvan a maga felelőssége”.

Kérdés, hogy mi lesz most a faluval, amely Bogdán vezetői képességei nélkül nehezen valósította volna meg a csodát. A férfival, aki 2002 óta volt a falu megbecsült vezetője, három évvel ezelőtt találkoztuk utoljára. Akkor derült ki súlyos betegsége, s ezért már akkor felmerült benne, hogy átadja a stafétabotot másnak. Nem értettük a dolgot, mondtuk neki, ne vicceljen, mi lesz a cserdiekkel nélküle. Hárított.

„Most úgy alakult az életem, hogy hónapok óta keveset tudok itt lenni a faluban, és látható, hogy nélkülem is jól működik minden”

– válaszolta, s a hangjába némi büszkeség is vegyült.

„Nem ilyen jellemű ember volt” – mondták az öngyilkossága hallatán a falubeliek, és igazuk van.

Bogdán László, aki maga is nincstelen háttérből jött, és önképzéssel jutott el odáig, hogy egy vállalat menedzsere, majd Cserdi első embere lett, mindig tele volt vitalitással és tervekkel, melyeket meg is valósított. Meggyőződése volt, hogy ellenszélben lehet kihozni magunkból a legtöbbet – ellenszélből pedig neki is kijutott bőven. Nem csak politikai vagy etnikai értelemben, hanem a túlélésért folytatott küzdelmében is, többek között akkor, amikor 140 kilométereket utazott a kemoterápiás kezelésekre.

Halálának hírére az egész ország kicsit Cserdivé változott.

Nyugodjék békében.