Válasz a Magyar Pszichiátriai Társaság állásfoglalására

Melynek Címe: Szakmai Állásfoglalás a „2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” törvénymódosítás kapcsán. (MPT, 2021.01.21., Magyar Pszichiátriai Társaság FB oldala)

Az emberek joggal várhatnák a pszichológia tudományától, hogy a vonatkozó kutatási eredmények interpretálásával segítsen önmaguk és mások megértésében, ami végső soron hozzájárulhat az egyén és a közösségek kiegyensúlyozottabb működéséhez. Különösen igaz ez a szexuális és párkapcsolati működés pszichológiai tényezői tekintetében. A tudományos pszichológiának ideológiai elfogultság nélkül kellene síkra szállnia a témában végzendő pártatlan kutatások elvégzése mellett.

Munkánkban és magánéletünkben is fontos számunkra a tolerancia, a kisebbségek és az LMBTQ emberek védelme és segítése. Ezért hangsúlyozni kívánjuk, hogy jelen nyilatkozatunk nem az érintettek ellen irányul, hanem a szakmai integritásunk megőrzését és a kiegyensúlyozott tájékoztatást szolgálja. A Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Szexuális Medicina Társaság napokban megjelent nyilatkozatának általános céljával tehát egyetértünk, a szöveg tartalmát azonban több ponton kifogásoljuk. Véleményünk szerint a szakmát is megosztó, átpolitizált kérdésekben nagy múltú szervezetek

csak széles körű egyeztetések után, és a témával foglalkozó szakirodalmi adatok ellentmondásosságát tükröző, elfogulatlan tények és lehetséges értelmezéseik ismertetésével léphetnének a nyilvánosság elé.

Az érdemi szakmai kommunikáció mellőzése, a komoly szakmai szervezetekhez méltatlan színvonalon összeállított anyag árt mindannyiunk közös ügyének, mely a gyermekek és a kisebbségek mentális egészségének védelme, a tudományos ismeretek mind szélesebb körű megismertetése, és a minden embert megillető tisztelet, elfogadás és támogatás kultúrájának építése.

Mivel erre előzetesen nem volt lehetőség, így kénytelenek vagyunk szakmai észrevételeinket utólag megtenni:

Az állásfoglalás egyik első állítása szerint a ‘biológiai nem’ meghatározása „számos esetben nem egyértelmű”. Ezzel szemben elmondható, hogy a ‘biológiai nem’ az esetek túlnyomó többségében nagy pontossággal meghatározható már külső jegyek alapján is. Ez alól kivételt képeznek az interszexuális személyek, akiknek aránya a populációban kb. 0,018%. A ‘biológiai nemet’ nem a kromoszómák, nem is a nemiszervek vagy a hormonok, hanem az illető egyén által létrehozható ivarsejtek típusa határozza meg, ami kétféle lehet:

nincs a spermium és a petesejt közötti átmeneti típusú ivarsejt, a ’biológiai nem’ ezért bináris és nem egy spektrum.

Az orvosi gyakorlat minden bizonnyal változott volna, ha a biológiai nem megállapítása valóban „számos esetben” nehézségbe ütközne, vagy a későbbiekben jelentős arányban tévesnek bizonyulna.”

A nemi identitás, a nemi szerepek és a társadalmi nem fogalma összemosódik a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) állásfoglalásban. Fontos megjegyezni, hogy különböző etiológiai tényezők lehetnek felelősek azért, hogy valaki transznemű, homoszexuális, vagy valamilyen nem-bináris kategóriába sorolja saját identitását. Ezekről „általánosságban” beszélni csak igen felszínesen lehet, ami félrevezető. Az MPT állásfoglalása szerint a környezeti hatások (kultúra, nevelés) elhanyagolható szerepet játszanak a nemi identitás kialakulásában, erre hivatkozva állítják, hogy az úgynevezett érzékenyítés vagy szexuális nevelés nem lehet komoly hatással a nemi identitás formálódására. Ezzel szemben az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) állásfoglalása szerint 

a nemi identitás biológiai és környezeti tényezők dinamikus kölcsönhatása során alakul ki, a legtöbb ember (99,5%) esetében úgy, hogy a biológiai tényezők és a megélt identitás egymással összhangban van.

Tehát a nemi identitás nem „veleszületett”, és nem is pusztán szociális konstrukció, hanem biológiai-kognitív-társas fejlődés eredménye. A transzneműség okairól szólva az APA így fogalmaz:

„Nincs egyetlen magyarázat arra, hogy egyesek miért transzneműek. A transznemű tapasztalatok sokfélesége minden egyszerű vagy egységes magyarázatnak ellenáll. Sok szakértő úgy véli, hogy az olyan biológiai tényezők, mint a genetikai hatások és a prenatális hormonszintek, valamint a korai tapasztalatok és a serdülőkor vagy felnőttkor későbbi tapasztalatai mind hozzájárulhatnak a transznemű identitás(ok) kialakulásához.”

A szexuális orientáció veleszületett, „nagyrészt genetikai meghatározottságú”, tehát nem változtatható és nem is befolyásolható, írja az idézett MPT állásfoglalás. Ehhez képest az ezt célzó kutatások nem találtak bizonyítékot a genetikai háttér, a hormonális működés, az idegrendszeri szerveződés vagy a perinatális környezet döntően meghatározó voltára. A rendelkezésre álló kutatások alapján erősen valószínűsíthető a szocializációs tényezők szerepe is. Emellett szólnak azok az adatok is, amelyek igazolják, hogy a szexuális orientáció „spontán” is változhat. Lisa M. Diamond, az APA egyik elismert kutatója több kutatást elemző összefoglaló cikkében így fogalmaz:

„A szexuális orientáció megváltoztathatatlanságára vonatkozó érvek nem tudományosak, mivel mind az utánkövetéses, mind pedig a populációs vizsgálatok bizonyítják, hogy

természetes módon is bekövetkeznek változások bizonyos személyek szexuális irányultsága terén”.

 Ikervizsgálatok eredményei alapján hasonlóan arra a következtetésre juthatunk, hogy a szexuális orientáció nem genetikailag meghatározott.

Természetesen fontos kiemelni: nem amellett érvelünk, hogy a szexuális orientáció tudatos döntés vagy választás eredménye volna. A megállapítás, hogy nem kizárólag biológiai tényezők határozzák azt meg, nem feltételezi a tudatosan megélt választási szabadságot ezen a téren, és nem tagadja a biológiai tényezők hangsúlyos voltát sem.

Az MPT által kiadott állásfoglalás határozottan állítja, hogy a nemi identitás és a szexuális orientáció alakulására semmilyen hatással nincs a nevelés, a kultúra, a társadalom, éppen ezért a genderalapú érzékenyítés vagy a szexuális edukáció új alapokra való helyezése nem lesz hatással a gyerekek fejlődésére. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét, és nem szolgál magyarázattal számos kérdésre. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy

mivel magyarázható a fiatalok körében a transzneműség és a nem heteroszexuális orientáció nagymértékű növekedése,

ha az alapvetően biológiai tényezők által meghatározott (ahogy az idézett MPT állásfoglalásban állítják), és semmilyen jelentős hatása nincs a környezetnek? Míg a teljes felnőtt amerikai népesség kb. 5%-a vallja magát nem heteroszexuálisnak, a 1997-2002 születettek közel 16%-a tartja magát queernek a GALLUP felmérése szerint.

Több kutatás számol be arról, hogy egyre nő azoknak a fiatal nőknek az aránya, akik nem kizárólag heteroszexuálisnak tartják magukat. Míg 2011-ben egy kutatás szerint a nők 77%-a kizárólag férfiakhoz vonzódott, 8 évvel később 65%-uk jelezte azt, hogy csak az ellenkező nem iránt érez vonzalmat. Ezt a tendenciát világszerte több tanulmány leírja. A szerzők ennek okát a nemi szerep elvárások nagyfokú változásában, és az egyre nyitottabbá váló szexuális kultúrában látják, külön kitérve arra, hogy kívánatos volna, ha ez a fluiditás a férfiak körében is hangsúlyosabban megjelenne.

Egyetértünk azzal, hogy nem szerencsés a tárgyalt témák tabusítása. Azzal is, hogy a téma szenzitivitására való tekintettel mind a jogalkotóknak, mind a témában bármilyen formában megnyilatkozóknak különösen ügyelniük kell a különböző kisebbségekhez, világnézetekhez, vallásokhoz tartozó embereket potenciálisan sértő megfogalmazásmód kerülésére. Egyetértünk azzal, hogy minőségbiztosítási szempontok miatt szükség van a témában oktatást végző szakemberek, szervezetek valamilyen típusú akkreditációjára, amint az minden más oktatási tevékenységnél megkövetelt. Úgy gondoljuk, hogy

a szülő megkerülésével, az ő tudta, beleegyezése nélkül nem szabad a gyermekeket ilyen edukatív programokba bevonni.

Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy magas szakmai színvonalú edukatív programok széles köre legyen elérhető, melyek közül az oktatási/nevelési intézmény, a szülők közösségével közösen és egyetértésben válogathat.

A genderelmélet több állítása a nemek nonbinaritásáról, a biológiai alapok jelentőségének relativizálása a nemi identitás esetében, a szexuális orientáció tekintetében pedig annak túlhangsúlyozása egyelőre nem tekinthető tudományosan megalapozottnak, és önmagában nagyon sok logikai ellentmondással terhelt. Ebből kifolyólag nem támogatjuk ezeknek a vitatott állításoknak a szexuális nevelésbe való integrálását, amiről valójában a vita szól. Az intézményekben történő szexuális edukáció fontos, ám az nem helyettesítheti a szülők által a gyermek igényeire szabott, folyamatos és a család értékeihez illeszkedő ismeretátadást. A szexualitásról való beszélgetés nagyon ritkán szűkül pusztán információk átadására, mivel általában valamilyen értékrend, illetve attitűdök formálásáról szól, tehát nem pusztán tudományos, hanem világnézeti kérdéseket is érint.

A cél a gyermekek érdekében az volna, hogy a két színtér (intézmény és család) közösen, lehetőség szerint összhangban segítse a gyerekeket és a fiatalokat ebben a tekintetben is.

A gyermekek egészséges testi, lelki és morális fejlődéséért, identitásuk alakulásáért, az elsődleges felelősséget a szülő viseli, ezért is kívánatos, hogy együttműködésre és összhangra törekedjünk velük.

Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportja