Ez egy PR cikk
Egy reklámtábla nem csupán arra való, hogy információt osszunk meg a közönségünkkel rajta keresztül. A Rapidnyomda sokéves tapasztalata alapján bátran ki meri jelenteni, hogy egy sor olyan dologra is képes ez az egyszerű eszköz, amivel jelentősen fokozhatjuk cégünk sikerét.
Ehhez természetesen elengedhetetlen a jó tervezés is. De egy átgondolt reklámtáblával könnyen felkelthetjük a potenciális vásárlók figyelmét, és így láthatóbbá válhat a szolgáltatásunk vagy termékünk is. Minél kreatívabban használjuk őket, annál emlékezetesebb és figyelemfelkeltőbb lesz a végeredmény.
Ha kihozzuk a lehetőségeinkből a legtöbbet, akkor könnyen lehet, hogy egy jól alkalmazott tábla lesz a vállalkozásunk sikerének kulcsa, ugyanis nem csupán informál és vonzza a tekintetet, hanem növelheti az ügyfélhűséget és a vásárlói elköteleződést is. Vagyis a célközönségünk érzelmeire fog hatni, ami a sikeres marketing alapját jelenti.
Ennek a sokat emlegetett kreatív felhasználásnak abban nyilvánul meg elsődlegesen a szerepe, hogy a felhasználás módjától függ majd, elveszik-e az üzenetünk a sok egyéb hirdetés között, vagy pedig eléri-e a célközönséget. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, mit és hogyan teszünk.
Annak érdekében, hogy emlékezetessé váljunk, elég lehet egy egyedi forma, egy frappáns mondat vagy egy izgalmas grafika. Ezekkel az apró elemekkel egy sor üzenetet közvetítünk a vásárlóknak a vállalkozásunkról, annak szemléletéről és saját magunkról is.
Ígértünk a bevezetőben néhány tippet is az ötletes felhasználáshoz, következzenek hát ezek!
Fontos, hogy mindig már a tervezésnél is vegyük figyelembe a környezetet és a célközönséget. Így ha forgalmas helyre szánjuk a táblát, tervezzük nagyra, és szorgalmazzuk az élénk színek használatát! Beltéren viszont jól működhetnek az interaktív megoldások is, egy LED-es háttérvilágítás pedig garantáltan vonzani fogja a tekintetet.
Változatossá is tehetjük a reklámtáblát, ha cserélhető elemeket használunk – például mágnesek segítségével. Ez egy remek módja lehet a szezonális akciók kommunikálásának. Az ilyen táblák jól illeszthetők bármilyen marketingkampányba is, így a tábláink költséghatékonyan lesznek kreatívak, naprakészek és relevánsak.
Napjaink egyik alapvető elvárása a fenntarthatóság, így ezt sem szabad elfelejtenünk, ha reklámeszközt tervezünk. Érdemes olyan anyagokat és gyártási technológiákat alkalmazni, amelyek illeszkednek ehhez az elváráshoz – ez tovább növeli a vásárlók bizalmát.
Ha szeretnénk hatékonyan kitűnni a tömegből, akkor kérjünk szakértői segítséget!
(Fizetett PR cikk)