CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes
A Római Birodalom kezdetben értetlenül, de viszonylag toleránsan tekintett a kereszténység megjelenésére, majd hosszú időn keresztül helyi üldözések zajlottak a hívők ellen. Ez vezetett a III. század második felére egy átfogó, birodalmi szintű, megsemmisítő támadáshoz. Ez 13 év után hirtelen félbeszakadt, így menekült meg a kereszténység, ami hamarosan államvallássá is vált.
A beszélgetésről készült videós anyagunk itt tekinthető meg:
Az ókori előzményekről, okokról és következményekről szóló interjú nyomtatott formában a Hetek ősszel megjelent kiadványában, a Képbehozóban olvashatják el, mely azt a változást dolgozza fel, ami Nyugaton áll be napjainkban a bibliai keresztények és értékek megítélését illetően. A trendek bemutatásával nem az aggodalmak növelése a célunk. Hiszen minden körülmény ellenére megéri felvenni azt a keresztet, amiről Jézus is beszél és vállalni a hit nemes harcát, mert a kiállásnak sosem marad el a jutalma.
A kiadvány a hetek.hu/konyvek oldalon rendelhető meg.