Észak-Korea a COVID-19-világjárvány idején a világ egyik legszigorúbb határellenőrzését vezette be, ami miatt egészen mostanáig nem nyitotta meg újra a határait teljesen a külföldiek előtt.
Az utazást, amelyet egy vlagyivosztoki székhelyű ügynökség hirdetett meg, akkor kezdték el szervezni, amikor az Észak-Koreával határos orosz régió, Primorszkij kraj kormányzója decemberben Phenjanba látogatott tárgyalásokra - közölte a regionális kormány a Telegramon közzétett bejegyzésében.
A négynapos túra február 9-én indul, és az online útiterv szerint lesz egy megálló Pjongcsangban, valamint egy síközpontban is.
Simon Cockerell, a pekingi székhelyű Koryo Tours vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy észak-koreai partnerei is megerősítették, hogy az orosz látogatás különleges körülmények között valósul meg.
"Ez jó jel, de haboznék azt állítani, hogy ez feltétlenül egy szélesebb körű nyitáshoz vezet majd, mivel ennek az egy útnak körülményei különlegesek" - mondta. "De tekintve, hogy több mint négy éve nem jártak (ott) turisták, minden turisztikai utazás pozitív előrelépésnek tekinthető".
(Reuters / Hetek)