A trianoni évforduló közeledtével újból fókuszba került a román-magyar konfliktus a román elnök magyarellenes kiszólásai kapcsán. Felmerül a kérdés: valóban ilyen élesen meg kell húzni a határvonalat két nép között? Bartók Béla a 20. században rengeteg dallamot kutatott fel Erdélyben, Felvidéken, sőt, zenét is szerzett Román népi táncok címmel. A politika gyakran mesterségesen akar konfliktust és szembenállást gerjeszteni, a zenében azonban éppen a közös átfedések tapasztalhatóak. Mi erről a véleménye?

A népdalkincs nem egy vonalzóval elválasztott területre és népcsoportra értendő. Ha az ember Erdélyben jár - ami egyébként egy soknemzetiségű térség -, és ért hozzá, nyomon követheti, hogy ki mit honnan vett át; hogy játszanak egy bizonyos dallamot a románok, a magyarok - hogyan vesznek át egymástól dolgokat.

Talán kevesebben tudják, de a cigányzenekarok voltak azok, akik mind a magyar mind a román hangszeres népzenét életben tartották Erdély-szerte. Minden lagzin ők zenéltek, legyen az magyar román vagy cigány, és mindig tudták, hogy itt így kell játszani, ott meg amúgy. Rajtuk keresztül szűrődött át ez a zene, meg az összes. 

Hasonlóan a nyelvben is tudja az ember, hogy ez ilyen jövevényszó, az amolyan, de szép magyar szó lesz végül az, ami eredetileg török vagy német eredetű volt – de most már magunkénak érezzük. 

Szóval ezt gondolom erről, és persze azt, hogy a népzenegyűjtés hihetetlenül fontos és nagyon szép, tanulságos feladat. Nagyon sokan folytatják ezt a munkát ma is, amit Bartók, Kodály vagy Vikár elkezdett. 

Talán pont ez az előnye a zenének és a kultúrák kapcsolódásának; a gyakorlatban, az együttélés során nem ilyen egzaktak a határok, mint ahogy bizonyos politikai irányzatok láttatni akarják. A zene univerzális, és mégis egyedivé teszi a nemzetet.

Persze, a politikusok nagyon gyakran abból éltek a történelem folyamán, és most is, hogy igyekeztek gyűlöletet szítani, bizonyos embercsoportokat valamilyen módon egymás ellen hangolni. Mert amíg ők egymásra haragszanak, addig nem a politikusokkal foglalkoznak. Szóval jól tudnak ezekkel a felgerjesztett indulatokkal bánni, és kihasználni ezt a saját hatalmuk fenntartására. Ez ősrégi módszer, és sajnos most is él.

A nemzetiségek csak azért nem szerették egymást, ha nem szerették, mert pontosan a politika volt az, ami felpiszkálta őket. 

Nyilvánvalóan ez nem egy természetes dolog. A román-magyar ellentét nem ott kezdődött, hogy a faluban szomszéd volt a magyar, és a román azért utálta volna, mert magyarul beszélt. Legfeljebb azért utálta, mert mindig kiengedte a kutyáját, és ez idegesítette… 
Kányádi Sándor, aki nekünk „atyai jóbarátunk” volt - ahogy mondani szoktuk - határon túli magyarként nagy pártolója volt a nemzetiségi együttélésnek. Neki volt egy nagyon szép terve: azt gondolta, hogy azzal segít Erdély tizenvalahány nemzetiségének egymás mélyebb megismerésében, ha népköltészeti kincseiket lefordítja magyarra. Ismerjük meg, hogy miről énekelnek a zsidók, a ruténok és a többiek. Persze a fordítás során kiderül, hogy mindenki ugyanarról énekel, de mégis, mindegyik más. Elsőként a jiddis népköltészettel foglalkozott, azt fordította le, utána a szászt. Sajnos a többiből már nem lett semmi, de ez a kettő is nagyon jól példázza, hogy milyen sok haszna lehet egy ilyen munkának.

Jó lenne, ha valaki ezt egyszer folytatná, és ilyen színvonalon tudná csinálni, mint Kányádi Sándor. A jiddis népdalokból például mi is készítettünk egy lemezt (Volt egyszer volt egy kis zsidó – a szerk.), ezek nagyon szépek, érdekesek, főleg így, hogy érti is az ember, miről szólnak. Ezek a népdalok legalább olyan szintű költőiséggel lettek lefordítva, mint ahogy a népköltészetben meg vannak fogalmazva, ez nagyon nagy adomány. 

Jó lenne a többit is így megismerni. Biztos, hogy közelebb hozna mindenkit mindenkihez. Képzeljük el, hogy a tizenvalahány nemzetiség minden népköltészete minden nyelvre le lenne fordítva! Nyilvánvalóan nem lehet, de nem volna butaság. 

Önök is képviselik a magyar zenét külföldön a Kaláka együttessel. Kint mennyire lehet átadni az üzenetét egy-egy magyar dalnak? Itthon adott, hogy értjük, miről énekelnek, de mi a helyzet a többi országgal?

Ha meghallgat mondjuk az ember egy Shakespeare-dalt úgy, hogy nem tud angolul, de tudja, hogy ez a szerelemről szól, vagy másról, át tudja érezni a hangulatát. 

Mi is próbálkoztunk azzal, hogy fordításokat énekeltünk, de erről leszoktunk, mert ez soha nem érte el azt a hatást, mint amikor az eredeti nyelven adtuk elő ugyanazt. 

Egyrészt azért, mert a Kalákának kifejezett szándéka, hogy szervesen kapcsolódjon egymáshoz a zene és a dallam.  Ami pedig magyarul nagyon szervesen kapcsolódik, nem biztos, hogy németül vagy japánul is ugyanúgy hat. Vannak persze próbálkozások, de az a tapasztalat, hogy azt a hangulatot, amit ki akarunk fejezni, arra a magyar nyelv a legalkalmasabb. 

Nem is bánjuk, ha a külföldiek hallják, hogyan kell magyarul énekelni, és ennek a nyelvnek a zenéjét megismerik. Szeretjük elmondani, hogy éppen miről szól, amit előadunk, így jobban tudják valamihez kötni; jobban megértik egy-egy dalnak az érzelmi hatását.
Előszeretettel tartunk olyan műsorokat is, amikor egy költővel vagy irodalmárral szövetkezünk, aki az adott idegen nyelvet tökéletesen beszéli, otthon van a nyelv kultúrájában és irodalmában, emellett vannak összehasonlítási pontjai és alapjai a magyar irodalommal is. Angolul például Nádasdy Ádámmal volt ilyen előadásunk, franciául Lackfi Jánossal, de Indiába is elkísért minket Szabó T. Anna -indiai költőt nem találunk, oda is az angolt vittük… Szóval vannak olyan emberek, akik erre alkalmasak; hogy elmondják adott nyelven, miről fogunk énekelni, idéznek esetleg a fordításból is, belehelyezik abba a korba, térbe, ahol játszódik a mű, egyszóval hozzásegítik a közönséget ennek a megértéséhez. A háttértörténet után pedig eljátsszuk a darabot, megadva az érzelmi hatását mindennek. Ilyenkor persze gesztusértékűen egy-egy dalt az adott ország nyelvén is el szoktunk énekelni. 

Felléptünk egyébként olyan országokban is, ahol nincsenek külhoni magyarok, de mégis sokat jártunk oda – ilyen volt például Japán. Ott kizárólag japánoknak játszottunk, és nagyon fogékonyak voltak a zenei világunkra. 

Ezek szerint népszerű a magyar dallamvilág, külföldön is szeretik. 

Persze. Azért az ember ilyenkor olyan dalokat vesz elő, amiben több a folklór vagy a magyar népdalelem. Ennek szoktak örülni, és ez egy olyan plusz, amit fel tudunk mutatni a külföldi turnék során. 

Gryllus Vilmossal készített korábbi interjúnkat elolvashatja itt.

Megosztaná véleményét másokkal is? A Facebook oldalunkon megteheti: