Nemzetközi nyomásra sem hajlandó korlátlan számú afgán menekült befogadására a magyar külügy
Az államtitkár szerint aki ma Afganisztánból útnak akar indulni, Törökországig minden komolyabb akadály nélkül el tud jutni
Nemzetközi nyomásra sem hajlandó korlátlan számú afgán menekült befogadására a magyar külügy

Forrás: MTI/Rosta Tibor

2021. 08. 16.
Magyarország nem fogad be mindenfajta korlátozás nélkül afgán migránsokat - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Magyar Levente emlékeztetett: az elmúlt időszakban mindenki nyomon követhette, hogyan következik be Afganisztánban a teljes katonai és politikai összeomlás annak nyomán, hogy az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők úgy döntöttek, 20 év után elhagyják az országot.

Amikor az amerikaiak bejelentették a csapatkivonást, a magyar kormány megfogalmazta:

ennek a folyamatnak úgy kell lezajlania, hogy Afganisztán ne válhasson ismét a nemzetközi terrorizmus melegágyává, valamint a tömeges migráció kibocsátó országává

- mondta az államtitkár.

Hozzátette: sajnos nem sikerült a világ nagy része által elfogadott és megfogalmazott elvárások szerint végrehajtani a műveletet.

Mint mondta, a magyar kormány nem hajlandó a magyar emberekkel megfizettetni ennek a hibás geopolitikai döntésnek és az elhibázottan végrehajtott geopolitikai akciónak a következményeit.

"Nem fogadjuk el azokat az elvárásokat, kezdeményezéseket, felszólításokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy Magyarország is korlátlanul fogadjon be bárkit, aki Afganisztánt ezekben a nehéz napokban, hetekben el akarja hagyni

- jelentette ki. Megjegyezte: a nemzetközi közösségben ugyanis "ilyen dokumentumok cirkulálnak", amelyek arra szólítják fel az egykor Afganisztánban csapatokkal rendelkező országokat, és általában a nyugati országokat, hogy mindenfajta korlátozás és szűkítő kitétel nélkül fogadjanak be afgán migránsokat.

Ahogy azt a hetek.hu is megírta, a hétvégén, jóval a hírszerzési források által előrejelzett időpont előtt, a tálibok sikeresen bevették Kabult, Afganisztán fővárosát. Az amerikai nagykövetséget evakuálták, az afgán elnök elmenekült, és tömegek rohanták meg a reptereket, hogy minél hamarabb elhagyhassák az országot, ahol mostantól az iszlamisták diktálják a törvényt. A helyi keresztények attól tartanak, kiújulhat az üldözés.

Magyar Levente szólt arról is, hogy Magyarország egyetlen esetben mégis kivételt tesz: komolyan vizsgálják, hogyan tudna segíteni azokon, akik az elmúlt húsz évben tolmácsként vagy más minőségben dolgoztak a magyar csapatoknak.

Mint mondta, kapcsolatban vannak ezekkel az emberekkel és folyik annak a felmérése, hogyan tudnának segíteni nekik.

Az államtitkár leszögezte:

Magyarországnak az Amerikai Egyesült Államok katonai szövetségese, ugyanakkor Amerika az erejéből fakadóan a globális színtéren olyat is megtehet, amit más nem.

Hozzáfűzte: nyilvánvalóan a csapatkivonásnak nem így kellett volna történnie. Amit most Kabulból és Afganisztán különböző pontjairól "látunk, az rémísztő, és úgy gondolom", mind a migráció, mind a nemzetközi terrorizmus összefüggéseiben olyan korszaknak a nyitánya lehet - nemcsak Közép-Ázsia és a Közép-Kelet, hanem az egész világ számára - ami nem volt kívánatos és talán még elkerülhető is lett volna - fogalmazott.

Az államtitkár szerint aki ma Afganisztánból útnak akar indulni, Törökországig bármifajta komolyabb akadály nélkül el tud jutni, és "török barátainkon múlik, hogyan kezelik ezt a helyzetet".

Hozzátette: a törökök után Magyarország az első az európai irányú migrációs útvonalon, amelyik komolyabb határvédelmi képességgel és akarattal rendelkezik.

Ha a törökökön átjönnek a migránsok, akkor itt lesznek a röszkei határátkelőponton napokon belül, ezért komoly potenciális migrációs hullámra kell felkészülnünk - mondta. Kiemelte: a magyar határok hatodik éve védettek, és a védelmi kapacitások eddig kitűnően és példásan helytálltak.

"Nem félek attól, hogy Magyarország biztonsága veszélybe kerülne

- jelentette ki, hozzátéve, hogy ettől függetlenül Magyarországnak egyértelművé kell tennie összes partnere számára, hogy nem elfogadható az, hogy "születnek ilyen döntések nagyhatalmak részéről, végrehajtódnak ilyen-olyan akciók, amelyeknek jelen esetben katasztrofális következményei vannak, és mi ennek egy jelentős részét vállaljuk magunkra, akár a károknak és a károk eltakarításának".

Ezt a magyar emberek közösen utasítják vissza, ahogy többször is kifejezésre juttatták, és a kormány megvédi őket - hangsúlyozta Magyar Levente.

(hetek/MTI)

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!