Netanjahu bejelentette: hamarosan vége a rafahi hadműveletnek, a következő célpont a Hezbollah
IZRAEL NYITOTT A HEZBOLLAH FENYEGETÉSÉNEK DIPLOMÁCIAI MEGOLDÁSÁRA saját feltételei szerint
Netanjahu bejelentette: hamarosan vége a rafahi hadműveletnek, a következő célpont a Hezbollah

Forrás: Shutterstock/PuzzlePix

2024. 06. 24.
A rafahi katonai művelet intenzív szakasza már majdnem lezárult, jelentette be vasárnap este Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, és hozzátette, a következő cél az, hogy véget vessenek a Hezbollah támadásainak, melyek a zsidó állam északi határvidékét érintik.

„Nem fogjuk feladni. Keményen lecsapunk rájuk” – szögezte le Netanjahu a 14-es csatornának interjúban, aminek során arról beszélt, hogy „a háború intenzív szakasza hamarosan véget ér Rafahban” és ezt követően az IDF „folytatja a fűnyírást”. Elmondta, hogy amint az IDF befejezi a Rafahban folytatott harcokat, észak felé veszik az irányt, hogy Libanonban belevágjanak a Hezbollah elleni totális háborúba, és ezzel véget vessenek az ott kialakult katonai status quónak.

„Izrael nyitott a Hezbollah fenyegetésének diplomáciai megoldására, de ennek a mi feltételeink szerint kell történnie”

 – emelte ki Netanjahu. Szerinte azonban bármiféle diplomáciai megoldásról legyen is szó, annak valódi megoldással kell szolgálnia, amely magában foglalja a Hezbollah „fizikai eltávolítását a határról”.

A gázai háború október 7-i kezdete óta egyébként ez volt az első alkalom, hogy Benjamin Netanjahu interjút adott valamely izraeli tévécsatornának.

(JPost / Hetek)

Iratkozzon fel a Hetek megújult hírlevelére! Hetente egy csokorban ajánljuk különleges tartalmainkat, a legizgalmasabb interjúinkat, videóinkat, világnézeti és kiemelt cikkeinket.  EZEN A LINKEN TUD FELIRATKOZNI.

hetek hírlevél/viber

Legfrissebb online híreinkért csatlakozzon a Hetek belső Viber-csoportjához! Így nem kell órákat szörföznie a híroldalak között, tőlünk megkapja telefonjára a nap legfontosabb világnézeti tartalmait.  CSATLAKOZZON A CSOPORTHOZ EZEN A LINKEN.  

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!