Nyolc hónap börtönt kaphat az amszterdami pogromnak az egyik gyanúsítottja, aki zsidóvadászatot akart
Egy másik résztvevőt emberölési kísérlettel gyanúsítanak
Nyolc hónap börtönt kaphat az amszterdami pogromnak az egyik gyanúsítottja, aki zsidóvadászatot akart

Korábbi felvétel ( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 12. 13.
Nyolc hónap börtönbüntetést kért a holland ügyészség csütörtökön arra a fiatalra, aki részt vett az Ajax Amsterdam holland és a Makkabi Tel-Aviv izraeli futballcsapat novemberi amszterdami mérkőzését megelőző, illetve azt követő zavargásokban, és "zsidóvadászatot" emlegetett.

MEGALKUVÁS NÉLKÜL! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

Egy másik gyanúsítottra az ügyészség egy hónap börtönbüntetést kért, amiért megosztotta társaival a Makkabi Tel-Aviv szurkolóinak tartózkodási helyét.

"A szavak nagyon veszélyesek; bizonyos szavak nem ok nélkül büntethetők"

- fogalmazott a tárgyaláson a hivatal képviselője, akit az NL Times című holland hírportál idézett.

A szerdán kezdődött tárgyalássorozat egyelőre hét, 19 és 32 év közötti embert érint, többeket antiszemitizmussal is vádolnak egyikőjüket pedig - egy palesztin származású menekültet, aki kevesebb mint egy éve érkezett Hollandiába - emberölési kísérlettel. Utóbbinak a védőügyvédje a tárgyaláson védence "pszichológiai problémáit és feldolgozatlan traumáit" hangoztatta védekezésként.

René de Beukelaer főügyész szerda este azt mondta, hogy Izrael több mint 60 hivatalos panaszt nyújtott be a futballmérkőzés körül kialakult zavargások ügyében, és a jelek szerint "több tucat embert" ért atrocitás.

"Nálunk vannak a panaszok, vannak a birtokunkban videofelvételek, de elképzelhető, hogy történtek olyan támadások is, amelyekről nem készültek felvételek" - közölte.

A DutchNews című holland hírportált a hatóságok arról tájékoztatták, hogy még mindig vizsgálják a felvételeket, és dolgoznak a rajtuk szereplők beazonosításán. Mind ez idáig összesen 62 embert tartóztattak le a zavargásokkal összefüggésben, ám a zömüket azóta elengedték, mostanra pedig 45 emberre szűkítették le a gyanúsítottak körét.

Szerdán a bíróság öt gyanúsított ügyének tárgyalását kezdte meg. Az ítélethirdetésre várhatóan december 24-én kerül sor.

Az ügyészség a közleményben arról is tájékoztatott, hogy vádat emeltek a Makkabi Tel-Aviv több szurkolója ellen is, akik a gyanú szerint "provokatívan viselkedtek a mérkőzés előtt".

A november 7-i meccs előtt, illetve a meccset követően kirobbant zavargásoknak több tucat sebesültjük volt, néhány áldozat rövid időre kórházi ápolásra is szorult.

(MTI / Hetek)

előfizetés

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!